Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

7-2 Hiteljogi Döntvénytár. törvényes jogszabályok módosításával a kamatlábra vonatkozó korlátozások visszaállítása volt; a 9. §-ában azonban a kamatláb meghatározására vonatkozó szabadságot két kivételes esetben fenntartja, a) pontja szerint a váltóköveteléseknél. Minthogy pedig a jelen esetben váltókövetelésről van szó, melyre az 1877. évi VIII. t.-c. 9. §-a értelmében a kamatkorlátozás — nem terjed ki: felperes a szerződésileg minden korlátozás és feltétel nélkül kikötött 22 %-os kamatot jogosan igényli az ötvenmillió koronának 1925. évi augusztus 28-án nem vitásan történt folyósításától a váltó lejártáig terjedő időre. Alperesnek az erre az időre járó kamat összegével a felperes által helyesen megejtett számítás eredményéhez képest 2.862,000 koronával történt megterhelése jogos. A kamatok tekintetében elfoglalt e jogi álláspont mellett nincs döntő súlya annak, hogy alperes nem kereskedő, hanem földbérlő. Ebből az okból alperes ily irányú panasza elbírálást nem igényel. A lejárat utáni kamatokat illetően a V. T. 50. §-a értelmében a váltóbirtokos a váltókötelezettől a ki nem fizetett váltóösszeg után a lejárattól számítandó 6% kamatot igényelhet. Ennél nagyobb kamat a váltó alapján a váltólej áraitól akkor sem követelhető, ha az alapügyletben szerződésileg nagyobb kamat köttetett ki; csupán az 1923. évi XXXIX. t.-c.-ben meghatározott ú. n. kárkamat címen követelhet a hitelező a késedelmes adóstól a törvényben meghatározott fellételek fennforgása esetén nagyobb kamatot. A fellebbezési bíróság az alperes alaptalan védekezése folytán felhívott törvény 2. §-ának első bekezdése értelmében helyesen állapította meg a megítélt tőke utáni kamatokat évi 18%-ban, s nem forog fenn törvényes alap arra, hogy a kamatok a törvényes késedelmi kamatok mértékéig leszállíltasanak, mert pénzünk értékének az alperes által felhozott állandósulása az 1923. évi XXXIX. t.-c. alkalmazhatóságát nem zárjaki, amennyiben az ezen t.-c.-ben megállapított magasabb kárkamatok törvényhozási indoka nem kizárólag az volt, hogy a korona értékének csökkenéséből eredő károsodást hárítsa el a hitelezőtől, hanem egyúttal az is, hogy a gazdasági viszonyok egyébként! bizonytalansága folytán a hitelezés a pénz értékcsökkenésétől függetlenül is nagyobb kockázattal járt s ez az ok fennállott a felhívott törvény hatályát meghosszabbító 1925. évi XXXVII. t.-c. életbelépte idején (1925. évi december hó 15-én) is, amidőn pedig a korona értéke hosszabb idő óta állandó volt s a korábbi törvény hatályának fenntartását már csak a nehéz hitelviszonyok indokolták.