Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

Hileljogi Döntvénytár. 4'.-! idővel bíró alkalmazottak nyugdíj alapjául beszámítható illetmény gyanánt az 1914. évben kaptak. Ámde e két szabálynak sorrendjéből magából, úgy a két szabálynak egymáshozi tartalmi viszonyából, de az alapul fekvő törvény törvényhozási előmunkálataiból is kitűnőleg az elsősorban irányadó és döntő alaptételt az a szabály tartalmazza, hogy az átértékelés alapja az 1914-ben érvényben volt nyugdíjszabályzat szerint járó nyugdíj és az idézett további rendelkezés lényegében már csak arra ad útmutatást, hogy az említett alapelv a gyakorlatban miként alkalmazandó, vagyis, hogy vita vagy kétség esetében egyénileg az 1914. évre irányadó nyugdíjösszeg mily módon állapítandó meg. Ebből pedig szükségszerűen az következik, hogy ha az érdekelt munkaadó társaságnak az 1914. évben érvényben volt nyugdíjszabályzata a nyugdíj összegére nézve bizonyos felsőhatárt szab meg, amelyet a nyugdíj a fizetés magasabb volta és bármily hosszú szolgálati időtartam dacára semmi körülmények között sem haladhat meg, úgy ilyenkor az átértékelés alapja a legkedvezőbb esetben sem lehet több a szabályzat szerint elérhető és eleve korlátolt legfelsőbb nyugdíjösszegnél. Amennyiben tehát nem vitás az, hogy a nyugdíjjogosultnak már igénye van a nyugdíjszabályzat engedélyezte legmagasabb nyugdíjra — úgy az a körülmény, hogy maga a jogosult vagy a hasonló állást betöltő más alkalmazottak az 1914. évben már ennél sokkal nagyobb és mily összegű fizetéssel birtak — leljesen közömbös és a vizsgálat keretén kívül marad, mert az 1914. évi fizetés mennyiségének egyedül abból a szempontból lehet csak jelentősége, hogy a jogosult az 1914. évi nyugdíjszabályzat állal megvont legfelső határon alul maradó mily összegű nyugdíjra tarthat számot. Minthogy pedig az nem volt vitás, hogy felperes néhai férje a 100%-os nyugdíjigényt biztosító 34. évi szolgálat után 1916ban nyugdíjaztatott és hogy az 1911. évben kelt, még 1914. évben sot felperes férje nyugdíjazásakor is érvényben volt alperesi nyugdíjszabályzat által felemelt nyugdíjjárulékokat felperes férje csak 4 éven át fizette, minthogy továbbá a kérdéses 1911. évi nyugdíjszabályzat 14. §. 3. p. értelmében a felemelt nyugdíjjárulékot csak 4 éven át fizetett alkalmazottak elérhető legmagasabb nyugdíjának összege 13,600 K-ban határozlatott meg és a 13. §. szerint az engedélyezhető legmagasabb nyugdíj összegét meghaladó fizetéstöbblet úgy a járulékok, mint maga a nyugdíj kiszabásánál figyelmen kívül volt hagyandó: a fellebbezési bíróság nem sértett jogszabályt azzal, hogy felperes férje és az alperes többi igazgatói 1914. évi magasabb összegű fizetésének kutatása és méltatása mellőzésével a felperes néhai férjének átértékelés alapjául szolgáló nyugdíját 13,600 K-ban állapította meg. Felperes maga viszont csak, mint az elhalt alperesi alkalHiteljogi Döntvénytár. XXI. 4