Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

Hileljogi Döntvénytár. ;57 ezzel egyidejűleg alperes felperes ellen bűnfenyítő feljelentést is tett, utóbb azonban, miután 4925 április 1-én felperes a bűncselekmények elkövetését beismerő és a végkielégítési — 7 valamint nyugdíjigényéről lemondó 3.'/. alatti nyilatkozatát kiállította — büntető feljelentését visszavonta. E tények jelentőségét és jogkövetkezményeit pedig még valóságuk esetén sem érinthetik azok a felperes részéről felhozott körülmények, hogy alperes a feljelentés megtétele után őt azzal fenyegette meg, hogy befogja csukatni — továbbá, hogy az alperesi feljelentés tárgyában a nyomozást lefolytató rendőrtisztviselő felperest megkérdezte, vájjon lemondó nyilatkozatát dr. P. alperesi ügyvédnél aláírta-e, mert különben az ügyiratok a kir. ügyészséghez fognak áttétetni — valamint, hogy dr. P. alperesi ügyvéd ebben az ügyben a rendőrségnél eljárt; mert eltekintve allól — hogy a bűncselekméin éknek, amennyiben beigazolást nyernek, esetleg törvény- és szükségszerű következése a szabadságvesztésbüntetés és hogy a büntető eljárás során foganatosítandó intézkedéseknek megtétele — így a letartóztatás elrendelése is — nem a feljelentő sértett akaratától, hanem az arra illetékes hatóságok elhatározásától l'üsg — a felhozott körülmények sem egyenként, sem összességükben nem alkalmasak arra, hogy felperessel szemben oly jogtalan kényszerként minősíttessenek, amelyek őt a szabad akaratelhatározás és cselekvés lehetőségétől megfosztották volna. Valamely ügylet érvényének megtámadására jogos alapot adó kényszerről ugyanis csak ott lehet szó, ahol a jogtalan fenyegetés olyan közvetlen, hogy a kilátásba helyezett és törvényellenes súlyos hátrányok a rendes jogvédelmi eszközökkel elháríthalóknak már nem mutatkoznak. Ezek az elemek azonban a felhozottakban fel nem ismerhetők, mert hisz a felperesnek módjában volt érdekei védelmére minden szükséges törvényes lépést megtenni, ha alperes feljelentését csakugyan alaptalannak tudta. A Pp. 224. és 237. §-ainak felelt meg tehát a fellebbezési bíróság, amidőn a felperes által felhozott e körülményeknek, mint az ügy eldöntése szempontjából lényegtelennek közelebbi vizsgálatába és bizonyításába nem bocsátkozott. Miután pedig a kényszer fennforgása ezek szerint kizártnak vehető, a természetes okszerűségen alapszik a fellebbezési bíróságnak az a ténybeli következtetése is, hogy felperes helyzetének mérlegelése után szabad akaratelhatározásából írta alá a 3. '/. alatti nyilatkozatot, ami egyébként hónapokkal a feljelentés után történt. Minthogy pedig a 3. • . alatti nem hagy fenn semmi kétséget arra nézve, hogy felperes mindennemű nyugdíjigényéről kifejezetten lemondott és az ily lemondás az igényt akkor is megszünteti, ha