Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Hiteljogi Döntvénytár. = Nézetünk szerint a hatósági engedélyre az eladónak van szüksége. Ezért kérdés, hogy a külföldi vevő köteles-e tudakolni, hogy a belföldi eladónak ható­sági engedélye van-e s hogy ha nem köteles erre, s a belföldi eladó elhallgatja, hogy ilyen engedélye nincsen, a vevő, hozzá még egyezségben elismert követe­lését bírói uton nem éivényesítheli-e ? Felelős szerkesztő rögtöni hatályú elbocsátása 51. a sajtótörvényre tekintettel jogellenes-e, ha a lapkiadó részvénytársaság mást alkalmaz főszer­kesztőnek s az irányítást bizottságra bizza, a főszer­kesztő pedig az egyidejű felmondás tudomásulvétele mellett az új főszerkesztő és a bizottság rendelkezései teljesítését megtagadja ? (Kúria 1925 ápr. 23. P II. 6263/1924. sz.) Indokok: Az alperes részvénytársaság kiadó, a felperes felelős szerkesztő­nek az A) alatti levéllel a levél keltétől számított egy évre felmondott, majd csak­hamar a szerződést rögtön beálló hatállyal megszüntette. Jogkérdés, hogy az alperes lapkiadó részvénytársaságnak utóbbi ténye az 1914: XIV. tc. (a sajtóról) 58. és 59.§-ra való tekintet­tel jogellenes volt-e, s ennélfogva felperes a törvény 57. §-ban a felelős szerkesztőre biztosított egyévi felmondási illetményeit követelheti-e. A kir. Kúria a fellebbezési bíróság jogi álláspontjával ellen­télben úgy találta, hogy az alperes részéről a szolgálati szerző­désnek azonnal beálló hatállyal való megszüntetésének a felleb­bezési bíróság által jogosnak történt felismerése a felhívott anyag­jogi jogszabályokat sérti. A jogkérdés szempontjából egyedül lényeges tényállás az, hogy P. G. nyomda- és laptulajdonos a n—i nyomda és lapkiadó vállalat a «Z—i közlöny» cimű napilappal együtt amely utóbbinál felperes a D) alatti (1923 évi október hó 1.) szerződésben biztosított jogkörrel és illetményekkel felelős szerkesztőként működött, az 1924. évi április hó 19-én kelt E) alatti szerződéssel az alperes részvénytársaságnak adta el, hogy az alperes részvénytársaság az E) alatti szer­ződés 8. pontjában kötelezettséget vállalt arra, hogy az összes személyzetet, köztük felperes felelős szerkesztőt a megállapodással együtt is átveszi; hogy az alperes részvénytársaság a vállalat birtokába történt belépéskor 1924. évi április hó 26-án az A) alatti levelet intézte a felpereshez, amelyben a felperes főszer­kesztő állását ettől az időponttól számított egy évi időre felmondotta. Utóbbi levélnek ebben a perben döntő súllyal bíró szószerinti tartalma, fel­peresnek az egy évi felmondási időre való működését illetőleg a következő volt: Ez idő alatt B. R. urat alkalmazzuk főszerkesztőnek: ezen intézkedésnek alapján neve is szerepel a lapon. Az irányítást egy négy tagú szerkesztőbizott­ság végzi. Ennek intézkedéseit dr. Sz. ]. tanár úr közli, ez intézkedéseket min­denben méltóztassék követni, melyeket Önnel a főszerkesztő, akinek rendelkezéseit Ön mindenben követni tartozik; közölni fog.» Meg nem támadott ítéleti tényállás, hogy felperes az ugyanazon nap átadott

Next

/
Oldalképek
Tartalom