Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVII. kötet (Budapest, 1925)

Hileljogi Döntvénytár. kában elért anyagi helyzet folytatásának lehetővététele. — //. A magánalkalmazottra nem lehet sérelmes, ha nyugdíjigénye a köztisztviselőéhez hasonlóan bíráltatik el. (&úri& 1925 jún. 30. P. II. 2544/1925. sz.) Indokok: Felperesnek az a panasza, hogy a fellebbezési bíróság a nyugdíj céljára és jogi természetére vonatkozó tényállást helytelen ténybeli következtetéssel állapította meg, amely panasz tulajdonképen a nyugdíj céljának és rendeltetésének a fellebbezési bíróság által történt meghatározása ellen irányul — alaptalan — mert a nyugdíj a felperes által vitatott az a célja, hogy az a munkában elért anyagi helyzetnek továbbfolytatására szolgáljon, vagyis hogy a nyugdíjas alkalmazottnak vagy özvegynek anyagi helyzetében rosszabbodás be ne álljon — a mostani gazdasági viszonyok között, amikor senkinek sem sikerült vagyonát és jövedelmét a pénz értékében bekövetkezett romlás hatása alól teljesen megmenteni és amikor mindenki kénytelen igényeit mérsékelni — meg nem valósítható, azért a fellebbezési bíróság a nyugdíj céljául a nyugdíjas eltartásának jelentékeny megkönnyítését helyesen jelölte meg. Alaptalan felperesnek a miatt emelt panasza is, hogy a fellebbezési bíróság a felperes által követelhető nyugdíj összegét a közlisztviselők nyugdíjának analógiája szerint tévesen állapította meg, mert azokra a magánalkalmazottakra, akik a köztisztviselőkhöz hasonló szellemi munkát végeznek, nem lehet sérelmes, ha nyugdíjigényük a köztisztviselőkéhez hasonló törvénnyel és törvényes rendéletekkel szabályozott irányelvek szerint bíráltatik el. Nem akadályozza ezt az a körülmény, hogy az alperes Takarékpénztár alkalmazottainak nyugdíjigénye szerződés jellegével bírói nyugdíjszabályzattal van megállapítva, mert ez a közalkalmazottaknál is meg van, ami azonban nem zárja ki, hogy ez az igény a változott gazdasági viszonyoknak megfelelően mérsékelésnek alávethető ne legyen. Kelperes azt vitatja, hogy a nyugdíja a 2. 7. alatt csatolt nyugdíjszabályzat 14. §-a értelmében a férje utolsó fizetésének alapulvétele mellett 8750 aranykorona felerészében, vagyis évi 4375 arany koronában állapítandó meg, az alperes csatlakozási kérelme szerint pedig az vizsgálandó — mennyit tett ki aranykoronában az az összeg, amelyet a felperes férje az elhalálozást megelőző hónapban kapott — ennek fele illeti özvegyi nyugdíj címén felperest, aminél alperes önként magasabb nyugdíjat folyósítván, felperes keresetével elutasítandó. Egyik peresfél álláspontja sem fogadható el helyesnek, mert