Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIII. kötet (Budapest, 1921)
Hiteljogi Döntvénytár. 121 boldogulását jelentékenyen meg ne nehezítse. (685/ 1908. E. H.) (Kúria 1920 szept. 29. P. II '1820 1920. sz.) 71. A 3678/191/. M. E. sz. rendelet 27. §-ában körülírt bűncselekménynek alanya a hívatásos kereskedő is lehet és pedig még abban az esetben is. ha a megkötött ügylet üzleti körébe tartozik, féltene, hogy ügyletében egyébként a törvényes rendelet által tiltott árdrágító - visszaélés ismertetőjele feltalálható. Már pedig amidőn bizományos újból bizományosnak adott el árát, nyilvánvaló, hogy a két bizományos között megkötött ügylet oly közbeeső kereskedés volt, amely az árúnak a kereskedelmi forgalomban a fogyasztóhoz való jutását nyilvánvalóan szükségtelenül akadályozta és ezzel természetesen a kőzne ti tök várt hasznára tekintettel az árak felesleges megdrágulását idézte elő. (Kúria 1920 szept. 14, P. VII, 1031 1920. sz.) A m. kir. Kúria: Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán a fellebbezési bíróság ítéletét megváltoztatja, a felperest keresetével elutasítja. Indokok: A m. kir. Kúria elsősorban hivatalból azt lelte vizsgálat tárgyává, hogy a felperes keresete bírói oltalomra igényt tarthat-e. Az alperes ugyanis a tárgyalási jegyzőkönyv és az ítéletek tartalma szerint már az elsőfokú bíróság előtt a keresettel szemben azt a kifogást érvényesítene, hogy a peres feleknek a pertárgya 1000 kg Fischer-csokoládéra vonatkozó ügyiele az üzleti tisztességbe ütköző, a törvény által tiltott láncolatos kereskedés fogalmi körébe tartozik. Ennek a jogkérdésnek eldöntésénél a fellebbezési bíróság ítéletében az a jogi meggyőződés jutóit kifejezésre, hogy az alperes kifogása nem alapos, az A) alatti levélben foglalt ügylet a 3678/1917. M. E. számú rendeletben kihágássá minősített láncolatos kereskedés ismérveinek azért nem felel meg, mert ebben