Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)

XXVIII Tartatommutaló. ára nem képzelt magas árra szökött fel és a gyártáshoz kívántató faggyú ára is oly mértékben emelkedett, hogy az alperes a háború alatt gyártott borotváló szappan szállítását a háború előtt kötött ügyletben meghatározott árért saját gazdasági romlása nélkül nem eszközölheti 312 252. A vételi szerződés ármegállapítása a vevőt csupán a kereskedőig gondossággal előre láthatott áremelkedés esélyei ellen lehet alkab mas védeni. Csupán azon az alapon, hogy az eladó szerződéses kötel­met vállalt a sörnek meghatározott árért leendő szállítására, a vevő az arfelemelés ellen nem tiltakozhatik, ha egyfelől a megváltozott viszonyok közepette a szerződés a felek egyikének teljes vagyoni romlása nélkül fenn nem tartható, másfelől pedig a megváltozott viszonyok folytán jelentkező vagyoni hátrányt az egyik fél nem hárította olykép a másikra, hogy viszont ez az áthárítás a másik fél jelentékeny sérelmével járna, feltéve, hogy az áremelés a megválto­zott viszonyokhoz képest nem aránytalan. A rendkívüli viszonyok okozta áremelkedés megosztásának a vevő és eladó között nincs helye, ha a vevő az árúnak továbbeladója is, mert ily esetben az eladó az áremelkedésnek csak felét háríthatna át a vevőre, míg a vevő az egész áremelkedést fogyasztóira háríthatná át és ezzel eladója hátrá­nyára gazdagodnék. — A viszonyokkal arányos és így igazságos áremelkedésnek a fogyasztóra áthárítása nem erkölcstelen, mert míg egyrészt az áremelkedés a fogyasztó előtt is ismeretes általános köztudat, amelyet ismerve eszközli vásárlásait, addig másrészt a fogyasztó közönség sem igényelheti, hogy az általa igénybe vett szükségleti vagy élvezeti cikkeknek a rendkívüli viszonyok folytán kikerülhetetlen drágább előállítási költségeit a cikkeket gyártó vagy elárúsító viselje. A kikötött 3 %-os engedmény az áremelés mellett sem tagadható meg 364 Részletügylet. 147. Az 1883 : XXXI. tc. 8. §-ában érvénytelenítési okul általában csak az árfolyam, nem pedig a középárfolyam meghaladása van felhozva. A magánforgalomban tehát az árúárfolyam, mint az árúért az eladó által igényelt legmagasabb érték szintén törvényes árfolyamnak tekintendő, amennyiben tehát az eladó a részlet­ügyletnél az eladott arú vételárát az árú árfolyama szerint szá­mítja fel, nem jár el törvényellenesen és emiatt a részletügylet nem érvénytelen 185 Bizomány. 205. A K. T. 374. §-a a megbízó jogainak megóvása végett csak azt mondja ki, hogy a bizományos által kötött ügyletekből eredő követelé­sek a bizományos és ennek hitelezői irányában a megbízó követelé­seinek tekintetnek ; ebből azonban nem következik, hogy az a harmadik személy, aki az ily követelés érvényesítésével járó munka­díjak és költségek tekintetében a bizományos hitelezőjévé lett, ugyanezekre nézve, a vele jogviszonyban nem álló megbízóval szemben is — a jogalap nélküli gazdagodás esetén kívül - meg­térítési igényt támaszthatna 285

Next

/
Oldalképek
Tartalom