Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)

Hiíeljogi Döntvénytár. nem egész teljességében, hanem csak oly mértékben bírálja el, amennyiben az a váltókereset, illetve a vállókifogások körében a váltóperben felvetett kérdés eldöntésére belolyással van ; ennél­fogva a jelen kereskedelmi perben az előző válióperben hozott ítélet, a vallónak alapul szolgált jogviszony egész terjedelmében való elbírálásának akadályául nem szolgálhat. Ezeknélfogva téves ugyan az elsőbíróságnak az a döntése, hogy a jelen kereset alapjául szolgáló köztörvényi ügyielet a válióperben jogérvényesen clbíráltnak jelenlelte ki, mégis az elsőbíróság ítéletét Helybenhagyni kellett indokaiból és azért, mert a per adatai szerint beigazoltatott, hogy a mótor nem üzem­képes. A felperesek tehát jogosan állottak el a szerződéstől és bo­csátották rendelkezésre az alperesnek a kikötött szerződési és törvényi kellékeknek meg nem felelő, használhatatlan loko­mobilt. A KT. 335. §-a szerint pedig kétoldalú szerződésnél a szer­ződés teljesítését csak az kövelelheti, illetve a másik szerződő fél által eszközöli előzetes teljesítést csak az tarthatja meg, aki maga részéről a szerződést teljesítette. Minthogy pedig alperes a maga részéről a szerződést nem teljesítette, a felperesek által erre teljesített lizeléseket meg nem tarthatja. (1913 szept. 30. 3754/912. v.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletének azt a rendelke­zését, mellyel az alperest az 1908 május 1-én kelt, felperesek állal aláírt 6900 K-ról kiállított eredeti váltó kiadására vagy a (!9ü0 K váltóérlék bírói letétbe helyezésére kötelezle, az első­bíróság ítéletére is kiterjedő joghatállyal megváltoztatja akképen, hogy az alperest csakis a váltó kiadására kötelezi s ehhez ké­pest az alperesnek vagylagosan a 6900 K váltóérlék bírói le­tétbe helyezésére történt kötelezését hatályon kívül helyezi. Ezzel a részválloztatással a másodbíróság ítéletét a kir. Kúria helybenhagyja. indokok: Felperesek akkor, amikor az alperest a vétel­ügylet hatálytalanításával kapcsolatban a vételár fedezetére adott 6900 K értékről szóló váltó kiadására kérték kötelezni, nem terjesztetlek elő olyan kérelmet, hogy az alperes vagylagosan, t. i. arra az esetre, ha a váltót visszaadni nem tudná, vagy nem akarná, 6900 K készpénz bírói letétbe helyezésére kötelez­tessék. Az 1868 : LIV. tc. 248. §-a szerint tehát ily értelmű vagy­lagos marasztalásnak helye nem volt és a váltóérlék bírói le­létbe helyezését, a váltó kiadásban történt marasztalás végre­hajthatósága szempontjából sem kellett hivatalból elrendelni, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom