Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)

62 Hiteljogi Döntvénytár. pit meg kivételt s nyilvánvalóan csak a bejelentés alá nem eső igényekre vonatkozik; mig ellenben a bejelentés alá eső igények tekintetében a rendes birói illetőség, a Cs. T. 14. §-a értelmében a közadós részéről alperesi minőségben fenforgó pertársaság esetében csak akkor nem szenved változást, ha a per a csődnyitás előtt indíttatott. Minthogy pedig a bejelentés alá eső igényi tárgyazó jelen kereset a csődnek megnyitása, sőt a követelésnek a csődtömeghez bejelentése és a felszámolási tárgyaláson a tömeggondnok által történt kifogásolás ulán indíttatott, ezek szerint annak az elsőrendű alperes ellen irányuló része mindenképpen a csődbírósághoz, mint külön ügybirósághoz tartozván: helyes a másodbirósági rendelkezés, meiy szerint a keresetnek elsőrendű alperes ellen irányuló részét hatáskör hiánya miatt elutasította. Ami a kiskorú alperesekre vonatkozó rendelkezést illeti, ha való volna az, hogy a néhai M. H. elhalta után annak hagyatékához 17,880 K értékben leltározott üzleti áruk és követelések ugyanazonosak azon üzleti árukkal és követelésekkel, melyek utóbb az örökhagyó özvegye ellen elrendelt csőd tömegéhez leltároztalak s a csődeljárás folyamán értékesíttettek, s hogy a hagyatékhoz leltározott vagyon tényleg a néhai hagyatéka volt, ez esetben az a körülmény, hogy a hagyatéki vagyon harmadik személy csődtömegéhez leltároztatott s ott már értékesíttetett, egymagában nem gátolná ugyan, hogy a kiskorú alperesek mint a néhai örökösei, felperesnek, mint az örökhagyó hitelezőjének, javára az emiitett örökség erejéig marasztaltassanak, mert az 4881 : LX. tcz. 124. és köv. §-ai megadnák a módot a felperesnek, hogy az idegen személy csődtömegéhez leltározott örökségre s illetve az ezt helyettesítő vételárra, mint az örökösöket illető követelésre az örökösök jogát saját követelésének kielégítése czéljából s annak erejéig érvényesíthesse még azon esetben is, ha visszakövetelési jogukat gyakorolni maguk az örökösök nem kívánnák. Felperes azonban keresetében azt a tényállást terjesztette elő, hogy a kiskorú alperesek jogelőde a néhai M. H. a közöttük 1908-ban létrejött megállapodással ellenértékéül az összes hitelezőivel szemben felperes által elvállalt készfizetői kezességnek s a felperes irányában azonkívül is fennálló tartozásainak, üzletét, egész áruraktárát, künlevő követeléseit, sőt ingatlanát is felperesre átruházta és felperestől az üzletet továbbra M. H., majd elhalta után özvegye csupán bizományban, kiárusítás végett birta elszámolás kötelezettsége mellett. Ezzel felperes önmaga döntötte meg, hogy az örökösök marasztalásának egyedüli alapjául kijelölt üzleti áruk és követe-