Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)

Hiteljogi Döntvénytár. 99 fogadta el az alapszabályok 12. §-ának a) pontját és utolsó bekezdését : a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett meg, midőn a íelperes önkéntes kilépése ellenére, a F. biztosító intézet beleegyezésének téves vélelmezésével megállapította a felperesnek nyugdíjra jogosultságát az említett 12. §. alapján. Éppen ezért az alperes felülvizsgálati kérelme eme részének helyt adva, a telebbezési bíróság ítéletét részben megváltoztaini és a felperest a nyugdíjra jogosultság megállapítására irányuló kereseti kérelmével elutasítani kellett. II. Ugyancsak a felebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával helyt kellett azonban adni a felperes csatlakozási kérelmének a felperes részéről a nyugdijalapba 1908. április hó l-ig befizetett és a meg nem támadott tényállás szerint 2742 K-át és 56 fillért kitevő járulékok visszatérítése dolgában. Igaz ugyan, hogy az alperes egyesület alapszabályainak 11. §-a szerint a nyugdijalapba befizetett összegeket — kamat nélkül — csak annak a tagnak fizetik vissza, akit nyugdíjra jogosultságának elérése előtt, önhibáján kivül vagy kívánsága ellenére bocsátanak el a szolgálatból és a megállapított tényállás szerint a felperest illetően ebben az eseiben ezeknek az előföltételeknek egyike sem forog fönn, korábbi alkalmazásától megválása körül önhibájáról, e fogalomnak általánosan szokásos értelmében ugyancsak nem lehet szó. Ámde a kir. Curia ugy találja, hogy az alapszabályoknak e rendelkezése az egyesület tagjainak olyan sarkalatos érdekét sérti, amely semmiképen sem hozható összhangba a szolgálati és munkaszerződés körül a jogtudományban, a törvényhozásokban és a bírósági gyakorlatban ez idő szerint uralkodó, mindinkább általános jogászi közvéleményiné alakuló fölfogással, amely különben a gazdasági munkások egyes válfajait, továbbá a gazdatiszteket, valamint a .gazdasági cselédekel illetően hazai törvényeinkben is, nevezetesen az 1898 : II., az 1899 : XLI. és XLII., az 1900 : XXVII.. XXVIII. és XXIX, úgyszintén az 1907 : XLV. tczikkben is sok tekintetben visszhangra és megvalósulásra talált. Ennek a fölfogásnak a kiinduló pontja az, hogy a munka és a szolgálati szerződés szabadságának mindkét szerződő fél részén egyenlő föltevése a legtöbb esetben csak fikczió, mert aki állást keres vagy állását megtartani kénytelen, igen gyakran képtelen sikerrel megóvni a maga legméltányosabb érdekeit is és viszonyainak nyomása alatt kénytelen elfogadni azokat a föltételeket, amelyeket a munkaadó elébe szab. Sokszor nincs is. sőt nem is lehet tisztában a magára vállalt kötelezettség igazi horderejével. Meggondolatlanságból vagy a gazdasági viszonyok nyomása alatt gyakran olyan megállapodások jönnek létre, ame7*