Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)

82 Hiteljogi Dönt oény tár. fogadta, és három éven át gyakorolta is az igazgatói tisztséget, mely körülmény szintén azt valószínűsíti, hogy alperes a jegyzett 30 darab részvény valóságos tulajdonosának tekintette magát. De ha alperes és a társulal alapilói Sz. L. és S. közt az alperes által vitatott megállapodás a részvényjegyzés szinlegessé­gére létrejött volna, az alakulási közgyűlésen történt átruházás folytán az alapítók jogaiba lépő részvénytársaságot ez a meg­állapodás nem kötelezheti, mivel alperes maga sem állítja, hogy a részvényaláirási iven valamelyik korlátozó feltétel alperes ja­vára fel lett tüntetve. Ezeknél fogva a rendelkező rész szerint kellett határozni. (1910 nov. 29. 17,630/910. sz. a.) A nagyváradi kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét helyben­hagyja indokaiból és azért, mert alperes kifejezetten elismerte, hogy három aláírási iven külön-külön 10 darab, összesen 30 darab részvényt jegyzett s ezen beismerése alapján bizonyított­nak tekinthető tény valóságának a megállapithatására pedig nin­csen befolyással az, hogy felperes az A) alatti másolatban csa­tolt egy aláírási iven tüntette ki a 30 darab részvényjegyzést, s hogy az eredeti aláírási ivek beszerezhetők nem voltak s mert a KT. 1H4. §-ának 2. pontja szerint az alapitókkal állítólag létre­jött az a megállapodás, hogy a 30 darab részvényjegyzés daczára alperes csak 10 darabot köteles átvenni és kifizetni, még való­sága esetén is a felperes részvénytársaságra csak azon esetben volna kötelező, ha az alakuló közgyűlésen vagy azt követőleg ezen megállapodást a felperes részvénytársaság elfogadta volna. (1911 febr. 24. 65/911. sz. a.) A kir. Ouria: A másodbiróság Ítéletét helybenhagyja indokai­nál fogva és azért, mert alperesnek azon beismerésével, hogy ő az általa jegyzett részvényekre 900 K-t lefizetett, továbbá, hogy a felperesi részvénytársaság alakuló közgyűlésén az ezen gyűlé­sen jelen volt alperes jelenlétében megállapittatott, hogy alperes 30 részvényt jegyzett és hogy a részvényekre 30%-ol befizetett, meg van czáfolva alperesnek az a védekezése, hogy a részéről 10 darab részvényen felül történt részvényjegyzés azon okból érvénytelen, mert ő az aláírásnál minden aláirt részvényre név­értékének 10%-át nem fizette be. * * = V. ö. ffiteljogi Dtár I. 484., III. 109., V. 174., 193. sz. eseteivel és a hozzájuk irt jegyzetekkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom