Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) V. kötet (Budapest, 1912)
20 Hiteljogi Döntvénytár. kiegyenlítést a másik czégtag akadályozta-e meg azzal, hogy a társasági könyveket a kötelezett társtag elől elzárta. Vitás lévén, hogy a létrejött eyyezség alapján a felszámolásnak egyáltalában van-e helye: a felszámolás peren kivüli uton nem mondható ki. (Budapesti kir. tábla 1910 nov. 29. 3765/1910. v. sz. a,) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék: Tudomásul veszi F. G. czégtagnak az F. G. és társa czég feloszlására vonatkozó bejelentését és felhívja a feleket, hogy a felszámoló személyére nézve újból nyilatkozzanak. Indokok: A becsatolt lőzsdebirósági egyezség értelmében a felek a közkereseti társaság feloszlásában állapodtak meg arra az esetre, ha B. 0. czégtag a hitelezőknek az egyezségben körülirt nyilatkozatát 1910 szept. 24-éig be nem szerzi. Megállapodtak a felek abban is, hogy amennyiben alperes a magára vállalt kötelezettségnek eleget nem tesz, ugy a felszámolás bejegyzését bármelyik czégtag egyedül is kérheti. A felek meghallgatásából kétségtelen, hogy alperes a magára vállalt kötelezettségnek meg nem felelt; ennélfogva a birói egyezség értelmében czégük feloszlottnak tekintendő s a czég felszámolása bejegyzendő. Nem lehet ennek akadálya a B. 0. czégtag által vitatott az a körülmény sem, hogy a nyilatkozatok beszerzését a folyamodó F. G. czégtag tette lehetetlenné azzal, hogy a társaság könyveit elzárta, mert az egyezség szerint a feloszlás a mondott* határidőben a nyilatkozatok be nem mutatása esetére feltétlenül bekövetkezik s B. 0. czégtag legfelebb kártérítésre támaszthat igényt, aminek elbírálása a felszámolás bejegyzésétől függetlenül külön peruira tartozik. Minthogy azonban a czégtagok az egyezség ellenére az együttes felszámolást nem kérték, sem közös felszámolóban meg nem egyeztek, a felszámolás bejegyzésének foganatosítása előtt a felszámoló személyére nézve őket meghallgatni kellett. (1910 okt. 22. 104,207. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság végzését megváltoztatja, F. G.-t azzal a kérelmével, hogy a F. G. és társa czégnek. felszámolása bejegyeztessék, elutasítja. Indokok: A F. G. és társa közkereseti társaság tagjai: F. G. és B. 0. között a budapesti áru- és értéktőzsde választott bírósága előtt létrejött A) alatti egyezség második pontja azt tartalmazza ugyan, hogy amennyiben B. 0. a társasági hitelezőktől 1910-