Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) III. kötet (Budapest, 1910)
36 Hiteljogi Döntvénytár. vezetési jogának olyan korlátolását is, hogy társainak mindegyike az üzletvezetést csak vele együttesen gyakorolhassa. — A czégvezetői és üzletvezetői jogosultság megvonása visszamenőleg ki nem mondható. (Ouria 1908 deczember 40. 341/908. v. sz. a. IV. p. L) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék: Alperes viszonkeresetének helyt ad annyiban, hogy a budapesti üzlet vezetésére felpereseknek adott megbízást jelen Ítélet jogerőre emelkedésével megszűntnek mondja ki és megállapítja, hogy ezentúl az üzletvezetést és a czég jegyzését felperesek bármelyike csak alperessel . együttesen gyakorolhatja, ugy azonban, hogy a czég érvényes jegyzéséhez alperes és egyik felperes aláírása elégséges. indokok : Alperes azt a viszonkereseti kérelmet terjesztette elő, hogy az A) alatti társasági szerződés 6. pontjában a budapesti üzlet vezetésére felpereseknek adott megbízás az A) alatti szerződés megkötéséig, vagy legalább alperesnek Párisból való hazatéréséig, azaz 1902. évi márczius hó közepéig visszamenő hatálylyal semmisnek, illetőleg visszavontnak kimondassék és hogy felperesek tartozzanak tűrni, hogy az üzletvezetést és czégjegyzést bármelyikük csak az alperessel együttesen végezhesse. E kérelem elbírálásánál abból kellett kiindulni, hogy a m. kir. Curia jogerős döntése szerint a társtagok között támadt nézeteltérések és egyenetlenségek csak a szerződéshez hü alperesnek adtak volna jogot a társaság feloszlásának követelésére, de nem adják ezt meg felpereseknek, kik szerződésszegő magatartásukkal ezt a helyzetet előidézték. Minthogy pedig alperes a társaságnak a szerződési időtartam előtt való feloszlatását nem tartja érdekében állónak és a társaság fenntartásához ragaszkodik, ennélfogva azt kell vizsgálat tárgyává tenni, vájjon fennforognak-e azok az előfeltételek, melyek mellett alperes azt követelheti, hogy a felperesektől az üzletvezetési jogosítvány megvonassék, továbbá minők azok a törvényes intézkedések, melyek mellett a társaság fennállása és az összes tagok jogos érdekei biztosíthatók. A kereskedelmi törvény 77. §-a szerint, ha az üzletvezetés a társasági szerződés vagy későbbi megállapodás által egy vagy több társtagra ruháztatott, a többiek az üzletvezetésből kizártnak tekintendők. Az A) alatti szerződés 6. pontja értelmében a budapesti üzlel vezetésével felperesek bízattak meg, oly módon azonban, hogy az üzlet közös megegyezés alapján, tehát az