Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVIII. kötet 1913-1914 (Budapest, 1916)

Budapesti kir. Ítélőtábla. fennmaradt. Alperes azzal szemben arra hivatkozott, hogy a biztosító társaság a kereseti összegnek megfelelő levonásokkal fizelte ki a biztosítási összeget. Az eldöntendő kérdés az, hogy a levonások jogosak voltak-e vagy nem, s utóbbi esetben felelős-e a levont összegért az alperes? A felebbezési bíróság helyesen fejtette ki, hogy az alperes a biztosítási ügylet lebonyolításánál köteles volt a biztosított adós örökösének érdekeit a biztosító társasággal szemben megvédeni. Ez a kötelezettség annál is inkább terhelte az alperest, mert nemcsak hogy ő volt a kötvény birtokában, de a kötvényben kedvezményezettként is alperes van megnevezve, tehát a biztosító társasággal szemben csakis alperes érvényesíthette a biztosítási összeghez való jogot, holott felperes a biztosítóval jogviszonyban nem állván, vele szemben igénynyel fel sem léphetett. Azt pedig alperes az iratok szerint nem is állította, hogy a biztosítóval történt elszámolás előtt közölte volna felperessel a szándékolt levonásokat s utasítást kért volna felperestől az elszámolás iránt. Alaptalan ennélfogva az a támadása, hogy a felperes tűrte a levonásokat, tehát azokba beleegyezett. A kifejtettek alapján tehát felelős az alperes a levont összegekért, ha azokhoz a biztosítónak joga nem volt, s ekként a felperes az őt megillető összeget az alperes mulasztása miatt nem kaphatta meg. Az általános kötvényfeltételek 6. §-a alapján történt levonást pedig a kir. Ítélőtábla is jogosulatlannak ismerte fel azért, mert úgy a 2/F. alatt csatolt ajánlatban, valamint a biztosítási kötvényben kiköttetett, hogy a biztosítási díj havonként fizetendő. Ily megállapodás mellett pedig a kir. Curiának 26. számú döntvényében kifejtett elvi álláspont értelmében nem az egész évre megállapított díjösszeg, hanem az egy-egy hóra eső díj tekintendő oly egységes és oszthatatlan biztosítási díjnak, a mely az esemény bekövetkeztéig visszatérő időszakban fizetendő. Az esemény bekövetkeztével pedig a biztosítási ügylet elérte czélját s a koczkázat megszűnt, tehát a koczkázat ellenértékéül fizetendő biztosítási dij ezentúl a biztosítót akkor sem illeti meg, ha az utolsó év egy részén át a koczkázatot viselte, mert a kifejtetteknél fogva a visszatérő időszak nem egy év, hanem egy hó. Az a kikötés tehát, mely szerint a havonként fizetendő biztosítási díj még a biztosított halála utáni és több hóra az utolsó év végéig követelhető, illetőleg a biztosítási összegből levonandó,