Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVIII. kötet 1913-1914 (Budapest, 1916)

Budapesti kir. Ítélőtábla. 43 semmiféle szerves kapcsolatban nem volt és attól egészen függetlenül folytattatott. Ennek a panasznak nincsen megállható alapja. A K. T. 260. §-ának a birói gyakorlat által is elfogadott helyes értelme az, hogy a szóban forgó ügyletek a kereskedő üzleti életéhez tartozzanak, a kereskedőtől mint ilyentől származzanak, azaz ne legyenek oly ügyletek, melyek a kereskedő magán családi életéhez tartoznak. Szoros okozati összefüggés tehát a kereskedő konkrét üzletével ezeknél az ügyleteknél nem szükséges. A mit a törvény követel, egyedül az, hogy azok a kereskedő által ebbeli minőségében köttessenek, a kereskedőtől mint ilyestől származzanak, úgy hogy tehát csak oly ügyletei a kereskedőnek nem tekintetnek idetartozóknak, melyek az ő üzleti tevékenységével semmiféle összefüggésben nem állanak, üzleti jelleggel egyáltalán nem birnak, melyeket a kereskedő nem mint ilyen, hanem hivatásán kívül, mint magánegyén köt. Ezen felfogás helyességét bizonyítja az a körülmény, hogy a K. T. előre látja azt az esetet, hogy a kereskedő más ügyletet is köt, mint a mely az ő konkrét üzletével okozatos összefüggésben van, sőt ezt a lehetőséget még a kereskedő meghatalmazottjainál és a kereskedelmi társaságok képviselőinél is megengedi. Egyébként a megkülönböztetésnek a fennforgó esetben nincs is jelentősége. Ugyanis a kiemelt ténymegállapítás szerint az átruházás a F. és G. czég részéről történt. A kereskedelmi társaságnál pedig minden ügylet, mely a társaság nevében köttetik, a társaság üzletéhez tartozik és hacsak ingatlanra nem vonalkozik, egyúttal kereskedelmi ügylet. Csak a társaság tagjainak lehetnek olyan ügyletei, melyek nem kereskedelmi ügyletek. Felhozza ezzel a panaszszal kapcsolatban az alperes, hogy még ha az üzletet átruházó czég szempontjából kereskedelmi üzlet is volna a mozgó szinház, nem tekinthető tárgyilag ilyennek az átruházóval fennállott kapcsolaton kívül. Az 1908 évi LV1I. t.-cz. azonban ilyen megkülönböztetésre alapot nem nyújt és világosan ulal arra, hogy a kereskedelmi üzleti jellegre csak az átruházás időpontjáig helyez súlyt. Ugyanis a törvény megalkotásának indoka az átruházó hitelezőinek jogsérelme volt és az indokolásban kifejezésre jut, hogy az átvevő törvényi felelősségét nem érinti, ha nem is folytatja az üzletet. Ennélfogva, ha az átruházott vagyonösszeg akár külön-