Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVI. kötet 1911-1912 (Budapest, 1913)
88 Budapesti kir. ítélőtábla. nak kizárólagosságát lerontaná, ha azonban saját egyéni tulajdonjoga alapján használta a legelőt, ebben az esetben a felperes birtoklása nem volt olyan, a mely elbirtoklásra vezethetett volna. 55. A gazda felelőssége a kocsisa által történt elgázolással okozott kárért Bizonyítási teher az elgázolás okára nézve. Indokolás teljességének felülvizsgálata. (1912 máj. 18. 1911. G. 902. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: A felebbezési biróság a felperes kártérítési követelésének elbírálásánál helyesen indult ki abból a jogszabályból, hogy a gazda felel azért a kárért, a melyet a feladata rendszerinti teljesítésére nem alkalmas alkalmazottja a vele szerződéses viszonyban nem álló harmadik személynek a megbízása körében okoz. De abban már téves az álláspontja, hogy a károsultat terheli annak bizonyítása, hogy a kár az alkalmazott képességének hiányával okozati összefüggésben van. Ugyanis abból, hogy az alperes gyakorlatlan kocsisra bízta a hajtást, abból a tényből, hogy a kocsis ekkor a felperes anyját elütötte vagy elgázolta, az következik, hogy az előállott sérülést a kocsis járatlansága okozta, hacsak az alperes nem bizonyítja, hogy a felperes anyjának sérülése nem a kocsis hibájából keletkezett és így a kocsis hibás megválasztásával okozati összefüggésben nincs. A felebbezési biróság kutatta is ezt és arra az eredményre jutott, hogy az alperes kocsisát a szóban forgó baleset körül hiba nem terhelte. Alapos azonban a felperesnek az a panasza, hogy a kir. törvényszék a tényállás megállapításánál a S. E. T. 04. §-ában meghatározott eljárási szabályt sértette meg. Indokolásában ugyanis nem terjeszkedett ki a B. J. tanú vallomásában foglalt arra az adatra, hogy a felperes anyjára — még a baleset előtt — úgy a kocsis, mint B. J. rákiáltottak és hogy a kocsis akkor rántotta meg a gyeplőt, a mikor a felperes anyja már a földön feküdt. Pedig ez az adat ügydöntő lehet. Ha ugyanis való. hogy a kocsis nem azonnal fékezte a ló haladását, a mikor a hozzáértő kocsisnak látnia kell, hogy a gyalogost az