Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XV. kötet 1910-1911 (Budapest, 1912)

XLII Rendszeres tárgymutató. A bírói végrehajtási árverésnek kitelt dolog vevője egymagában a miatt, mivel tudta, hogy az árverésnek kitett dolog nem a végre­hajtást szenvedő tulajdona és hogy az másnak van birtokában, rossz­hiszemű vevőnek nem tekinthető. B. 226. 214. Birói árverés esetében nem a végrehajtást szenvedő, hanem a bíróság, illetve ennek kiküldöttje tekintendő szerződő félnek, a miből következik, hogy csak a birói kiküldöttnek tudomása a felperes téve­déséről szolgálhatna a vétel megtámadásának alafjául. K. 529. 469. Birói árverésen eladottnak és a vevő részéről az árverési vétel­árért megvettnek az tekintendő, a nrre az árverési hirdetmény és teltételek szerint a bíróság az árverést elrendelte s a mi az árverési jegyzőkönyv szerint árverés tárgyát képezte; ez az anyagi jogszabály nem alkalmazható oly esetben, ha megállapítást nyer az a tény, hogy az árverelők az árverés tárgyára nézve tévedésben voltak. K. 52Í6. 467. Az 1868 : LIV. t. cz. 423. §'-ának arra vonatkozó szabályai, hogy az ingatlannal együtt a legelőilletőség is eladatott-e. K. 508. 437. A hitelező nincs jogosítva arra, hogy az egyik adóstárs elárve­rezett ingatlanainak vételárából való kielégítésről lemondva, kielégíté­sét a másik adóstárs még el nem árverezett ingatlanainak árverés esetén befolyó vételárából követelhesse. Ko. 668. 631. A haszonbérnek csak az árverés jogerőre emelkedésétől a ha­szonbérlet végéig terjedő időre eső része tekintendő az árverés útján esedékesnek. Sz. 1001. 957. Árverési vevő dologi jogszerzésének megtámadása a 178. §. szerinti perút elmulasztása esetében. P. 830. 822. Utóajánlatnak abban az esetben, ha az utóajánlat folytán ki­tűzött árverésen az utóajánlatban foglalt összegnél magasabb igéret nem tétetik, az a joghatálya van, hogy az utóajánlat az ajánlattétel időpontjára visszahat. D. 381. 334. Mindaddig, míg a későbbi hitelező a megváltási jog törvény­szabta feltételét tevő készpénzfizetésre határozott és feltétlen ajánlatot uem tesz, a korábbi hitelező nincs korlátozva abban, hogy az árverést szenvedőnek egyetemleges adóstársát a fizetési kötelezettségből kibo­csássa és annak ingatlanát a zálogjogtól mentesítse. Gy. 5ÍÍ0. 427. A ki ingatlan haszonvételére foglalást vezetett, köteles tűrni, hogy a haszonvételből a foglalást megelőző kielégítést tehessen az, a ki az ingatlanba a foglalás előtt beruházást tett. Po. 907. 884. A hitelező a foglalással (ingatlan termésére) nem szerez több jogot, mint a mennyi az adósokat harmadik személyekkel szemben megilleti. Po. 907. 884. Biztosítéki zálogjoggal biztosított követelés végrehajtási kielégítése. N. 759. 761. Az 1881 : LX. t.-cz. 190. és a telekkönvvi rendtartás 106. §-ához. Ko. 668. 631.

Next

/
Oldalképek
Tartalom