Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)
Budapesti hir. Ítélőtábla. 37 tehát szó sem lehet arról, hogy a váltóbirtokos a fizetést visszkereseti joga elvesztésének kikerülése végett elfogadni köteles volt. De nem sértett jogszabályt a felebbezési bíróság azzal sem, hogy a közadós fizetését nem tekintette névbecsülésből történtnek. Ugyanis eltekintve a most kifejtettektől, a felek közti jogviszony is kizárja azt, hogy a közadós névbecsülésből teljesítette a fizetést, mert az a tartozás, a melyre a váltó adatott, a közadóst mint egyenes adóst terhelte. Panaszolja végül alperes, hogy helytelenül lett megállapítva a tényállás abban az irányban is, hogy a váltó beváltása idején, 1906 január 4-ikén a közadós részéről a fizetések megszüntetése fenforgott s hogy alperes erről tudott, de ez a támadás sem vezethet sikerre. Nem vitás ugyanis, hogy a váltó adásakor alperes tudta azt, hogy a közadós fizetését megszüntette; minthogy pedig általános szabály, hogy ha valamely perdöntő tény bekövetkezése bizonyítva van vagy egyébként kétségtelen, akkor annak megszűntét az ellenfél tartozik bizonyítani; helyes a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy a közadós vagyoni viszonyaiban beállott zavar megszüntetésére nézve az alperest terhelte a bizonyítás. E tekintetben figyelembe veendő ugyan az, hogy az egyeztetés czélja a fizetésképesség helyreállítása és hogy a fizetések megszüntetése a dolog természeténél fogva muló állapot, mely rövid idő alatt vagy a csőd megnyitására vezet, vagy pedig a fizetések újból felvételével újból befejezést nyer. Azonban a jelen esetben e körülmények figyelembe vétele alapján sem lehet alperest a bizonyítási kötelezettség alul felmentettnek tekinteni, mert a csődtörvény 27. §-ának utolsó bekezdéséből éppen az tűnik ki, hogy a törvényhozó azt az időszakot, a melynek elteltével a fizetések megszüntetésében nyilvánvaló vagyoni zavar, — ha a csőd meg nem nyittatott — orvosoltnak tekinthető, 6 hónapra teszi; a jelen esetben pedig a megállapított tényállás és alperesnek felülvizsgálati előadása szerint a fizetések megszüntetése, valamint a váltónak az egyezség alapján való átadása 1905 augusztus végén, másfelől a fizetés 190f> január 4-én, tehát a 6 havi határidőn belül történt.