Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)
Budapesti kir. ítélőtábla. 31 csupán kifizetése eredményezte tehát annak a követelésnek elenyészését, mely az alperest a közadós ellen megillette, viszont azonban ez az eredmény beállott tekintet nélkül arra, vájjon a fizetés az alperesnek illetőleg megbízottjának vagy pedig a váltó utolsó birtokosának kezéhez teljesíttetett. A jogi kérdés bővebb megvilágítása végett megjegyzendő még, hogy a váltónak a felelősség kizárása nélkül történt forgatása és a leszámítolási érték felvételének időpontja a megtámadás szempontjából közömbös azokban az esetekben is, a melyekben a váltó adása a köztörvényi viszonyból eredő tartozást megszüntető kötelemujítás jellegével bir. Mert ilyenkor a fizetésig a már előadottak értelmé^ ben fenmarad a köztörvényinek helyébe lépett váltó követelés a közadós ellen, ha ez a váltót aláírta, hogyha pedig azt nem írta alá, akkor tartozása végleg elenyészett már a váltóadással. A kifejtettekből következik, hogy lényegtelen a felebbezési biróság által döntőnek tekintett az a körülmény, hogy az Osztrákmagyar-bank nem behajtás czéljából való forgatmány alapján, hanem mint váltótulajdonos saját jogán vette fel a váltóösszeget. A kereseti követelés jogossága szempontjából elsősorban az a döntő, vájjon a kérdéses váltót a közadós fizette-e ki, a mely részben azonban az, hogy a közadós maga vagy közbenjáró által teljesítette a fizetést, különbséget nem tesz, mert a megtámadás sikeréhez a Csődtörvény 27. §-ában írt egyéb feltételek fenforgása mellett elegendő, hogy a fizetés a közadós belegyezésével az ő vagyonából történt legyen. Döntő továbbá az is, hogy a kérdéses váltó kiegyenlítésének időpontjában a fizetéseknek megszüntetése a közadós részéről fenforgott-e s hogy alperes erről tudomással birt-e? A felebbezési biróság imént megjelölt körülményekre nézve a tényállást meg nem állapítván, az ügy eldöntésre nem alkalmas. 19. Versenyeladás eredményének csökkentésére irányuló megállapodásból nyilvános árverés esetén kívül sem származik bíróilag érvényesíthető kötelem. (1907 deczember 19. I. G. 508. sz. a.)