Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)
Budapesti kir. ítélőtábla. sát, úgy a baleset színhelyét illetőleg, valamint arra nézve is, hogy alperes befele haladó kocsijának gépésze csengetett-e és a megsérült R. N.-t láthatta-e, hogy ez utóbbi a szemben jövő kocsit mi okból nem láthatta, a helyszínét ismerte-e, gyorsan vagy lassan törekedett-e a síneken áthaladni s ebből a czélból előzőleg szétnézett-e, másrészt a kir. törvényszék azt sem fejtette ki, hogy K. K. és F- M. tanuk vallomásaival miért találta megczáfoltnak R. S. tanúnak azt a határozott előadását, hogy R. N. a kocsiról leszállása után a kocsin maradt Sz. I.-hoz még felbeszélgetett. A hiányosan megállapított tényállás alapján pedig nem lehet eldönteni azt a jogi kérdést, hogy a sérültet a baleset körül beszámítás alá eshető gondatlanság terheli-e? Ez a kérdés pedig perdöntő, mert eltekintve attól, hogy alperes közegeinek netáni hibája magában véve még a sérült gondatlanságának jogi következményeit és így a felelősség megosztását ki nem zárná, a kir. ítélőtábla abból a tényből, hogy alperesnek befelé jövő kocsija a feltételes megállónál fel- és leszállók hiányában rendes menetben haladt el, alperes közegeinek hibájára következtetést vonhatónak nem talált azzal kapcsolatban sem, hogy az ellenkező irányban a feltételes megállónál, várakozó kocsiról utasok szállottak le, mert a befelé jövő kocsi gépésze nem tartozott számolni azzal a lehetőséggel, hogy a leszállók a másik sínpáron áthaladjanak a nélkül, hogy meggyőződnének arról, hogy azon kocsi közeledik-e vagy sem. 13. Előjegyzett zálogjognak a tulajdonossal szemben érvényesítése. (1907 november 5. I. G. 381. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: Felperes a n.-i 373. hr. sz. ingatlant terhelőén M. S. javára C) 4. alatt 1000 K tőke és járulékai erejéig bekebelezett zálogjogra 423 K erejéig C) 25. alatt előjegyzett zálogjogát közvetlenül alperes mint az ingatlan telekkönyvi tulajdonosa ellen az alapon kívánja érvényesíteni, mert M. S. zálogjoga időközben a telekkönyvi rendtartás 79. §-ában foglalt jogfentartással töröltetett. Előadja azt is, hogy alzálogjogának bekebelezését a telekkönyv' hatóság a zálogjog törlésére hivatkozva