Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

Rendszeres tárgymutató. LXXV minden olyan lényeges, külsőleg fel oem ösmerhető hiányokért is, melyekben az eladott állat bebizonyíthatólag már az átvételkor is szen­vedett. D 320. 335. Lovakra kötött csereügylet felbontása törvényes szavatossági hibá­nak nem minősített hiba alapján. K 469. i 77. Míg a szavatossági főhibák, ha azok a gyakorlat által megálla­pított időn belül észleltették, már a vételkor is fennforgóknak vélel­mezendők. addig egyéb lényeges hiányokra nézve az ellenfél tagadá­sával szemben minden esetben a vevőt terheli annak bizonyítása, hogy a gáncsolt hiány az állatban már a vételkor is megvolt. D. 320. 335. Az eladó az általa eladott állatnak kikötött tulajdonságaiért sza­vatossággal tartozik ugyan, tekintet nélkül arra, hogy a vevő a ki­kötött tulajdonság fennforgásáról meggyőződhetett-e? és csak az olyan minőségi hiányért nem szavatol, a melylyel a hasonnemű és fajú állatok nem bírnak. D. 370. 378. Hacsak világosan ki nem köttetett a minden hibától való men­tesség, az eladó a felismerhető (szembeötlő; hiányokért nem szavatol. Sz. 856. 864. Az állat eladója azért a rejtett hibáért szavatol, a mely az állat­ban nem az eladás, hanem az átadás időpontjában megvolt. Gy. 380. 391. Törvényes főhiba hiányában külön elvállalt szavatosság csak oly hibára vonatkozhatik. a mely a megvett lovaknak használhatóságát vagy értékét lényegesen csökkenti. P. 723. 721. A gümőkór olyan betegség, melyre az állat eladójának szava­tossága kiterjed. B. 299. 307. Enyhe kezdetű karórágás nem oly hiba, a melynek alapján a vételi ügylel felbontható lenne. P. 723. 721. Nincs kizárva a szavatosság, ha bebizonyíttatik, hogy az eladott állat nem szavatossági hibának elfogadott betegségben megbetegedeit vagy elhullott. Sz. 819. 829. A szavatosságot (lépfene miatt; nem lehet megállapítani, ha nincs kizárva, hogy a baj már a vevő birtokában lépett fel az állatban. Gy. 380. 391. A mennyiben egyes meghatározott betegségek az átvételtől szá­mított időn belül mutatkoznának, az vélelmeztetik, hogy az állat már az átvételkor beteg volt. Sz. 819. 830. Nem kereskedelmi agyletet képező adásvételre vonatkozóan nincs ezidőszerínt oly törvényes jogszabály, mely a vételből folyó szavatos­sági jog érvényesítését a hat havi határidőre korlátolná. D. 320. 333. Felelősség állat tenyészképességéért. P. 718. 718. Állat eladójának szavatossága oly esetben, ha a szavatossági hiba az egyszerre eladóit több állat közül csak egyben van meg. M. 566.591. Helyi szokás az állatszavatosság tekintetében. B. 17. 25. A vevő által a vételár visszafizetése ellenében az eladónak vissza­adandó ló értéke az eladáskori állapot szerint Ítélendő meg. Sz. 872. 872.

Next

/
Oldalképek
Tartalom