Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

118 Budapesti kir. ítélőtábla. vasúti közegnek adja át, s így nem nyílik mód arra, hogy a feladó kifejezze azt a kívánságát, hogy a vasúti közeg a marhajárlatokat fűzze a fuvarlevélhez, hanem a vasúti közeg a feladó kívánsága nélkül jár el a marhajáriatoknak a fuvarlevélhez való odafűzésénél. Ennélfogva felperesnek e bizonyítékok mellőzése miatt emelt felülvizsgálati panasza a S. E. T. 197 §. értelmében figyelembe nem jöhet. Felperesnek az a további panasza, hogy a felebbezési bíróság helytelenül mellőzte annak a kérelmének teljesítését, hogy az általa vitatott gyakorlatra nézve az alperes igazgatóságától jelentés kivantassék be, alaptalan, mert az igazgatósága útján perbe idézett alperes a tárgyalás során már nyilatkozott a kérdéses gyakorlatra nézve, annak tehát nem lehet helye, hogy az alperesi igazgatóság írásbeli nyilatkozatra is felhivassék. Végül az a panasz, hogy a felebbezési bíróság bizonyítékul fogadta el az alperes által felhívott tanuk vallomásait, holott azok a marhajárlatok felcserélése tekintetében érdekeltek és az eset miatt fegyelmileg is büntetve voltak, sikerre nem vezethet; mert a felebbzési bíróság ítélete, az annak alapjául szolgáló tárgyalási jegyzőkönyvek és ezek mellékletei nem igazolják, hogy felperes az alperes által felhívott öt tanú bármelyike ellen érdekeltségi kifogást tett volna, mert magának felperesnek perbeli előadása szerint egy kezelő tiszt cserélte fel a marhajáriatokat és csak ezt büntették fegyelmileg, tehát az alperes részéről felhívott öt tanú közül csak egynek érdekeltségéről lehet szó; és mert a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvéből következik, hogy a ténykérdés birája nincs elzárva attól, hogy a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának méltatása mellett érdekelt tanuk vallomásait is bizonyítékul elfogadhassa. Ezek szerint a felebbezési bíróság a tényállást jogszabály megsértése nélkül állapítván meg, e helyütt is irányadó az a megállapítás, hogy felperes az általa vitatott gyakorlat fennállását nem bizonyította, és hogy Rimaszombatban, a kereseti szállítmányok feladása helyén, az a gyakorlat áll fenn, hogy az állatorvos a marhaj áriatokat a feladónak juttatja vissza, aki azokhoz a fuvarlevelet is újból kézhez kapja, és maga viszi a fuvarlevelet és jártatokat a pénztárhoz; ebből a tényállásból pedig az 190o II. G. 177. számú harmadbirósági végzés* jogi álláspontjának *) L. a X. kötet 93. lapján 48. sz. a.