Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

Budapesti kir. ítélőtábla. 61 tül vihette volna. Nem alapos alperesnek az a panasza sem, mely a néhai férje elmebetegségére ajánlott bizonyítás mellőzése ellen irányul, mert az aláírásával ellátott A) alatti nyilatkozat reá nézve akkor is kötelező, ha férje, a nyilatkozat másik aláírója elmebeteg volt, és mert alperes felülvizsgálati kérelmében már maga is elismeri annak a ténymegállapításnak helyességét, hogy férje az A) alatti nyilatkozatban felperesnek adott megbízást visszavonta, a felebbezési bíróság pedig alperes eskü alatti vallomását a s. e. t. 64. §-nak megfelelően mérlegelve, megállapította, hogy alperes a megbízás visszavonásához szintén hozzájárult, következőleg e visszavonás jogi következményei alól alperes akkor sem szabadulhatna, ha férje mint elmebeteg vonta volna vissza a megbizást. Alaptalan az a panasz is, hogy a felebbezési bíróság figyelmen kivül hagyta, hogy a megbízás visszavonásának tulajdonképeni indoka az volt, hogy a főhitelezők felperes közbenjárását elfogadni vonakodtak, s ekként a megbízás teljesítése felperesre nézve lehetetlenné vólt. Mert a felebbezési bíróság a tanuk vallomásaiban nem talált adatot arra nézve, hogy a hitelezők felperessel egyezkedni nem voltak hajlandók, s ez okból alperesnek erre vonatkozó állítását nem bizonyítottnak mondotta ki; és mert alperes e ténymegállapítást megtámadta ugyan azzal az általános kijelentéssel, hogy a felebbezési bíróság a tanuk vallomásait tévesen értelmezte, de a vallomások illető helyeinek tüzetes megjelölésével elő sem adta, hogy a téves értelmezés miben állott, határozatlan támadásával szemben tehát a felebbezési bíróság által e részben megállapított tényállást jogszabály megsértése nélkül megállapítottnak s ehhez képest a felülvizsgálati eljárásban irányadónak kell tekinteni, ezzel pedig alapját veszti alperesnek az az érvelése, hogy a megbízás teljesítése felperesre nézve a főhitelezők magatartása folytán lehetetlenné vált. Nincs jogszerű alapja annak az alperesi érvelésnek, hogy a felek valódi akarata szerint miután az egyetértés nem sikerült — nem követelhet a felperes többet, mint az A) alatti nyilatkozatban az egyetértés sikertelensége esetére kötelezett 200 koronát. Mert a megállapított tényállás szerint e részben alperes sem hivatkozott egyébre, mint az A) alatti nyilatkozat tartalmára, ennek a nyilatkozatnak helyes értelme szerint pedig a felek csak a felperes közbenjárásának sikertelensége esetére állapodtak meg 200 kor. átalányban, ellen-