Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. X. kötet 1905-1906 (Budapest, 1907)

Budapesti kir. Ítélőtábla. -11 mindig díjtalan s annak költségei a kezelőt terhelik, mert ily jogszabály nem létezik s mert az alapító rendelkezése az lévén, hogy a tiszta jövedelem fele osztassék fel az arra jogosultak között, nyilvánvaló az alapítónak az a szándéka, hogy a felosztási költségekkel sem akarta az egyházközséget terhelni; mert végül 35 év óta senki sem tett kifogást az ellen, hogy a felosztási költségek az egyes jutalékokból levonattak, s így a szokásjog alapján is jogosnak kell eme levonásokat tekinteni. Ez a panasz nem bír jogos alappal, mert a felebbezési bíróság kiindulási pontként nem is állította fel azt a tételt, hogy az alapítvány kezelése díjtalan illetve, hogy a költségek a kezelőt terhelik, sőt ellenkezőleg a felebbezési bíróság abból indult ki, hogy az alapítvány jövedelmét a kezeléssel szükségkép felmerülő, vagyis a jövedelem létrehozása és annak az alapító által kijelölt czélra való fordítása tekintetéből előálló nélkülözhetetlen kiadások terhelik, munkadíjakkal és oly csekélyebb kiadásokkal, melyek a dolog természete s az alapító nyilvánvaló szándéka szerint számításba nem jöhetnek, nem lehet az alapítványt terhelni. A felebbezési bíróságnak ez az álláspontja pedig helyes, mert a jótékony ezélú alapítvány rendeltetésével nem férne össze, hogy annak jövedelme oly munkadíjakkal és költségekkel is csökkentessék, a melyek tekintettel arra, hogy az alapítvány kezelésével megbízott egyházközség oly testület, mely több rendbeli, az alapítvány felosztása körüli, kiválóbb szakképzettséget nem is igénylő teendők elvégzésére alkalmas, s rendszeresen díjjazott közeggel rendelkezik, eme közegek által az egyházközség egyéb ügyvitelének körében minden számbavehető külön munkaerő és irodai költség nélkül teljesíthetők. Kétségtelen, hogy ez felel meg az alapító szándékának is, melynek magát az alperes egyházközség, midőn az alapítványt s ezzel annak kezelésére vonatkozó megbízást is elfogadta, alávetette. Helyesen alkalmazta tehát a felebbezési bíróság az anyagi jogszabályt, midőn az alapítvány jövedelméből csak a felosztás körül felmerülő nélkülözhetetlen készkiadásokat ismerte el levonandóknak, helyes ez annál inkább, mert oly tényállás, hogy 35 év óta az alperes által érvényesíttetni kivánt levonások szokásban voltak, megállapítva nem lett. Az a kérdés, hogy az alperes által a felebbezési eljárás során becsatolt jegyzék egyes tételei közül melyek tekinthetők nélkülözhető kiadásoknak és melyek nem, ténykérdést képez, s mint ilyen, felülvizsgálat keretébe nem von-