Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. X. kötet 1905-1906 (Budapest, 1907)
Budapesti Jtir. ítélőtábla. I 1 8. A vagyonátruházásnak ;i hitelező irányában hatálytalansága nem terjed ki a vagyonnak az átvevő munkájával létesült oly hozadékára, mely az átruházáskor nem volt meg. (1905 deczember 1. I. G. 310. sz. a.) A kir. ítélőtábla: Felperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési biróság Ítéletének a végrehajtási jegyzőkönyv 9. tétele alatt -összeirt bor vételárára vonatkozó részét anyagi és eljárási jogszabály helytelen alkalmazása illetve mellőzése miatt támadja meg. Az anyagi jogszabály helytelen alkalmazására felhozott panasz alapos, mert az a jogszabály, hogy a közeli rokonok közötti vagyonátruházás, mely a végrehajtás alapjául szolgáló tartozás fennállása idejében a végrehajtásnak ellenében történt foganatosítása előtt történt, a jóhiszemű hitelező sérelmére nem szolgálhat, csak az átruházott vagyontárgyra vagy annak értékére vonatkozik, de nem terjed ki a vagyonnak későbbi nem is önként előálló, hanem az átvevő munkája által létesült oly hozadékára, mely az átruházáskor még nem volt meg. Minthogy pedig a felebbezési biróság tényként azt állapította meg, hogy a végrehajtási jegyzőkönyv 1—8. tétele alatt összeírt borok, melyeknek a vételárát a 9. tétel alatt lefoglalt s birói letétbe helyezett 607 K 20 fillér képezi, azon a pábitabdi 347. sztjkvben felvett szőlőnek termését képezte, a mely szőlőt felperes atyja a végrehajtást szenvedett 1898. évi február hó 8-án ruházott át felperesre, minthogy tovább arra nézve tényállás meg nem állapíttatott, hogy a lefoglalt bortermés az átruházáskori időből való és az átruházás tárgyát képezte, sőt az vélelmezendő, hogy az 1905. évben lefoglalt bortermés a szőlőnek az 1898. évben történt átruházása utáni időben a felperes befektetése és munkálkodásának eredményeként állott elő, a felebbezési biróság tehát helytelenül alkalmazta az átruházás utáni időből való termés lefoglalt vételárára a fent említett jogszabályt, miért is a 9. tétel alatti bor vételárára nézve a felülvizsgálati kérelemnek helyet adni, ennek következtében a felebbezési biróság ítéletének a 9. tétel alatti bor vételárra vonatkozó részét megváltoztatni és a bor vételárát a birói zár alól feloldani kellett.