Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. X. kötet 1905-1906 (Budapest, 1907)
6 Budapesti kir. Ítélőtábla. mely bizonyított szerződésszegés esetén is kártérítési igénynek csak akkor van helye, ha az egyik félnek a szerződés megszegése következtében tényleg kára merült fel s ennélfogva sem lehet kártérítési igényről szó az esetben, ha nyilvánvaló, hogy az egyik szerződő félnek a szerződésszegés folytán kár nem okoztatott, vagy ha a szerződést szegő fél a szerződési kötelezettségének még oly időben tesz eleget, hogy a másik félnek kára a jövőre nézve sem származhatik. Habár tehát ebben a perben a felebbezési biróság meg is állapította, hogy az alperes a felperes lakásában ennek beleegyezése nélkül a villanyáram vezetéket 1904. évi szeptember hó 17-én megszakítván, ezzel szerződési kötelezettségét megszegte, ennek daczára sem lehet a felperes kárkövetelési jogát az alperessel szemben megállapítani, mert megállapíttatott, hogy felperesnek kára egyáltalán fel nem merült; a kárkövetelés nem bizonyítása pedig okszerűleg maga után vonja az egész kártérítési kereset elutasítását. Egyébiránt e fenforgó esetben a kártérítési igény megállapításáról még azért sem lehet szó, mert a ténymegállapítás szerint alperes a villanyáram vezetéket a felperes lakásán még 1904. évi szeptember 26-án visszakapcsolta s e szerint az alperes maga jövőre nézve a kár bekövetkeztét önként elhárította. 5. Mű előállítására vonatkozó vállalkozói szerződés (színdarab lefordítása) teljesítésének kérdése a mű hiányai esetében. (1905 november 2. I. G. 257. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: A tényállás szerint a felperes az elsőrendű alperes (színház) részére az annak nevében másodrendű alperes (a színház igazgatója) részéről a reábízott jogkör keretében tett megrendelés alapján, a keresetileg megjelölt spanyol színdarabot magyar nyelvre fordította s a fordítást elsőrendű alperesnek át is adta. E ténymegállapítás szerint mű előállítására vonatkozó vállalkozói szerződés forog fenn, melyre vonatkozó jogszabályok szerint kikötés nélkül is munkadíj jár a vállalkozónak, ha a körülményekből az ingyenes vállakózás esete meg nem állapítható, s ha a mű az annak értékét vagy használhatóságát csök-