Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. IX. kötet 1904-1905 (Budapest, 1906)

Kolozsvári kir. ítélőtábla. 477 zett-e; mert felperes, mint foglalót, a K. T. 277. §-a értelmében azt elvesztené, viszont alperesek azt megtarthatnák. Minthogy azon­ban alperesek úgy a felebbezési tárgyaláson, valamint a felülvizs­gálati tárgyalás rendén is ismételten kijelentettél:, hogy az vételár­előleg és nem foglaló volt s törvény szerint, ha a szerződés telje­sedésbe nem megy, az a fél, ki a maga részéről a teljesítést meg­kezdette, mint a hogy jelen esetben felperes 500 korona vételár­előleget adott, az előbbi állapot visszahelyezésére az adottat vissza­követelheti, ebből az okból az 500 korona vételárelőleg visszafize­tésére történt kötelezése az alpereseknek törvényes alappal bir. (1904 julins 11. 1904. G. 86. sz. a.) 537. Alperes panasza ezúttal már figyelembe vehető nem volt, mert a felebbezési bíróság jelen perben a követelés alapja és a követe­lés mennyisége iránti vitát egymástól elkülönítvén, az 1903. évi július hó 17-én 1903. D. 52/4. sz. a. hozott közbenszóló Ítéletével a kereseti követelés alapját megállapította. Minthogy pedig a felebbe­zési bíróság ezen ítélete ellen, mely az 1893 : XVIII. t.-cz. 105. §-a értelmében a felebbvitel szempontjából végitéletnek tekintendő, al­peres jogorvoslattal nem élt, az jogerőre emelkedett. A kereseti kö­vetelés alapja tehát a felebbezési bíróság 1903. D. 52/4. sz. ítéleté­vel már jogérvényesen el lévén döntve, ebben a kérdésben a feleb­bezési biróság Í904. D. 4-1/2. sz. ítélete többé már meg nem tá­madható. Alperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési biróság ítéletét a követelés mennyisége tekintetében kifejezetten meg nem támadta s ezt egymagában az a körülmény, hogy a felülvizsgálati kérelem a felebbezési bíróságnak 1904. D. 41/2. sz. alatti Ítélete ellen irányul, melyben a már jogerősen megítélt alapkövetelés mennyisége tekintetében történt döntés, nem szolgálhat alapul arra, hogy a felülvizsgálati biróság a felebbezési bíróságnak a meny­nyiség tekintetében hozott ítéletét érdemben felülvizsgálja, mert nincsen megjelölve, hogy az egész terjedelmében sérelmezett Ítéle­tet a mennyiséget tárgyazó részében mely alapon támadja meg. (1904 július 18. 1904. G. 87. sz. a.) 538. A felülvizsgálati kérelemben felhozott az a panasz, hogy al­peres a 608 K 52 fillérről 427 K 89 fillérre leszállított tőke s járu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom