Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VI. kötet 1901-1902 (Budapest, 1904)
Rendszeres tárgymutató. LXXXIX A bérlő a részéről okozóit rongálás helyrehozására szükséges öszszegben elmarasztalandó, tekintet nélkül arra, hogy a bérbeadó a rongálást helyrehozta-e s hogy az neki mennyi költségébe került. B. 72. 136. Nem ütközik a lakásnak rendeltetésszerű használatába az, ha a bérlő diákokat fogad magához teljes ellátásra, még abban az esetben sem, ha az albérbeadás szerződésileg el is van tiltva. B. 133. 182. A bérlő albérletbe adhatja a bérlemény tárgyát abban az esetben, ha az ellenkező szerződésileg ki nem költetett. Po. 590. 593. Ebből azonban nem következik az, hogy a bérbeadó bárkit is köteles volna albérlőként házába fogadni s a bérbeadó joggal tiltakozhatik az olv albérlet ellen, a melyből reá károsodás háromoihatik. Po. 590. 593. Az az anyagi jogszabály, mely szerint szerződés nem teljesítése esetében, az abból származó kárkövetelés érvényesilése előtt, első sorban a szerződés betöltése követelhető, bérleti ügyekben — tekintettel a bérleti szerződés különös természetére — a bérleti viszony megszűnte titán rendszerint nem alkalmazható, hanem leginkább csak akkor, a mikor a bérleti viszony még tart és a tulajdonos a bérleménynek szerződésileg folytonos jó karban tartására kötelezett bérlőt kívánja a szerződésnek ebben a tekintetben való teljesítése hely ett egyenesen kártérítésre szorítani. B. 72. 135. Nem lehet a teljesítés lehetetlenségének tekinteni azt a körülményt, hogy a lakás albérlője részéről bérbevelt ingót az albérlő bérbeadójának házbériaitozása fejében elárverezték s azt a bérlet lejártával ezért nem adhatta vissza és pedig még akkor sem, ha az albérlő bérbeadójának házbértartozásáról nem tudott. B. 32. 61. A bérlő a bérleti szerződéstől egyoldalúan akkor állhat el, illetve a megszüntetési akkor kérheti, ha a bérbeadó a bérlőt megillető használati jog tekintetében megállapított kötelezettségeinek meg nem felel. B. 87. 146. A bérleti szerződéstől elállás a lakhatási eneedély hiánya okából. B. 30. 56. A lakhatási engedély kiadásának hiányát nem pótolja az, hogy a helyszíni eljárás alkalmával nem merült fel olyan körülmény, a mi az engedély kiadását akadályozhatná. B. 30. 57. Elállás a bérleli szerződéstől a miatt, mert a bériemén} a bérlet kezdetekor használhatatlan állapotban volt. M. 459. 475. Bérleti szerződés megszüntetésének kérdése azon az alapon, hogy a péküzlet czéljára kibérelt helyiségben svábbogarak vannak. B. 87.145. A bérleti szerződés felbontása a miatt, mert az a patkányok elszaporodása miatt péküzlet czéljára alkalmatlan. Sz. 094. 687. A bérlő a bérszerződést felbontani jogosítva van oly esetben is, a mikor a kibérelt helyiség használhallanná váltát nem magának a bérijeadónak vétkes magatartása idézte elő. Sz. G94. 687. Jogilag meg nem állhal, hogy a bérleménytől jogtalanul megfosztott bérlő további időre fizetési kötelezettség alatt maradjon. Ko. 437. 451.