Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VI. kötet 1901-1902 (Budapest, 1904)
Rendszeres tárgymutató. LXXXIII Az ellen a szerződő fél ellen, a ki a szerződés kikötött feltételeihez nemcsak nem alkalmazkodik, hanem ellenkezőleg a szerződés kikötött ezéljaival össze nem egyeztethető oly tényeket követ el, a melyek a lobbi szerződő felek károsítását vonhatják maguk után, a többi szerződő felek a szerződésfelbontás jogát sikeresen gyakorolhatják. B. 70. 133. A szerződést felbontó fél ellenfele, ha nem kivánja a szerződés leljesílését, csakis a szerződés felbontásából támadt kára megtérítését követelheti, de nem tagadhatja meg azt, hogy kárai megtérítése mellett a szerződés előtt volt állapot helyreállításakép a szerződést felbontó félnek visszaadja mindazt, a mit az a szerződés alapján az ő javára teljesített. Gy. 346. 359. Az a szerződő fél, a ki a másik szerződő fél vétkességére visszavezethető jogos indokból, a köztük levő szerződést felbontja, a szerződés teljesítésére vagy a szerződéssel megállapított, a szerződés felbontása napjától tovább járó jutalék kiadására sikeresen nem szorítható és ellenében, a szerződés felbontása okából kártérítési igénv nem érvényesíthető. B. 70. 133. Szerződés megszüntetése szerződésszegés, kölcsön nem szerzés okából. B. 166. 207. A kétoldalú jogügylettől is el lehet állni egyoldalúan akkor, ha az ahhoz való jogosultság szerződésileg kiköltetett. B. 204. 237. Joglemondást és a vételi ügylettől való feltétlen elállást nem foglal magában a vevő fél által tett az a kijelentés, hogy a vétel tárgyát nem fogadja el. Ko. 447. 458. Egységes követelésbe a felperestársak mindegyike irányában teljesített ellenszolgáltatás beszámítása. Gy. 314. 340. b) Az adásbevés. A szavatosság. Az adásvevési szerződés létrejő, ha a felek a vételtárgyra és a vételárra nézve megállapodnak. B. 166. 207. Négyszögölenkint meghatározott összegben kötelezett vételár esetében a vevő a szerződésben kitett négyszögölnek megfelelő összegből visszakövetelheti a megfelelő összeget, ha kitűnik, hogy a telek térfogata a szerződésben kilett térfogatnál kisebb. B. 178. 217. Más kikötés nem létében az ingatlan rendszerint tehermentesen eladottnak vélelmezendő. Po. 609. 608. Nem vélelmezhető az, hogy az eladás bekebelezett személyi szolgalomtól mentesen történt, mert e teher törlése a dolog természete szerint csupán a részjulalékról nem eszközölhető. Po. 60Í). 608. Az adásvétellel mindazok a jogok, melyek az eladót az adásvétel tárgyát képezeit dologra nézve illették, teljes összességükben a vevőre szállanak át, hacsak ezen jogok közül az eladó egyet vagy mást magának fenn nem tartolt. B. 145. 190. Nincs olyan jogszabály, mely megtiltaná azt, hogy valaki azt az ingatlant, mely telekkönyvileg nem áll nevén, el ne adhassa, csakhogy f