Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)
81 a mi ennek megbízása körén kívül esett. A felülvizsgálati bíróság ezt a panaszt alaposnak találta, mert habár a felebbezési bíróságÍtéletében a S. E. T. 197. §-a szerint e helyütt is irányadó tényként meg is van állapítva az, hogy H. P. kir. főmérnök a II. és III. rendű alperes által elvállalt híd építésénél I. rendű alperesnek a műszaki vezetéssel és felügyelettel megbízott közege volt, és hogy II. s III. rendű alperest a felperes kavicsföldjének elhordására és a vállalatnál való felhasználására H. P. kir. főmérnök utasította, mind a mellett a felebbezési bíróság ebből a tényállásból helytelenül vonta le azt a jogi következtetést, hogy H. P.-nak az I. rendű alperestől nyert megbízás korlátai közt hatáskörében állott a hídépítésnél II—III. rendű alperes által felhasznált kavicsföld elvitelére utasítást adni, és H. P.-nak, mint I. rendű alperes megbízottjának eme tényeért a megbízó m. kir. kincstár felelős. Jogszabályt képez ugyanis, hogy a megbízó a megbízottnak csak azokért a tényeiért felelős, és a megbízóra a megbízottnak csak abból a tényéből származik kötelezettség, a mely tényt a megbízott a nyert megbízás korlátai között követ el. Annak a megbirálásánál tehát, hogy jelen esetben a kincstárt II—III. rendű alperesnek a H. P. utasítására elkövetett károsító tényeért mennyiben érheti felelősség, az vizsgálandó, hogy H. P. az I. rendű alperestől nyert megbízás korlátai közt járt-e el akkor, a mikor II—III. rendű alperesnek a föld elhordására utasítást adott. A 3 '/. alatti szerződést kiegészítő általános feltételek 16. §-a a vállalathoz szükséges anyagok beszerzését, ezek minőségének elbírálását és a vállalat helyére való szállítását, a vállalkozók kötelességévé teszi; a 17. §. szerint pedig a vállalkozó mindennemű anyagot használhat, de beépítés előtt azoknak a próbáknak köteles azt alávetni, melyeket a felügyelettel megbízott állami közeg az anyag minőségének megítélése végett szükségesnek tart, és az állami közeg által alkalmasnak nem talált anyagokat kárpótlás nélkül eltávolítani tartozik; a 12. §. szerint pedig köteles a vállalat tárgyát a jóváhagyott tervek és a szerződésben foglalt határozatok, valamint a felügyelettel megbízott állami közeg által adandó utasítások szigorú betartása mellett előállítani; és minthogy a 8. §. szerint a vállalat feletti felügyelettel megbízott állami közeg feladatát kizárólag a vállalat szerződésszerű kivitelének ellenőrzése képezi, ezen határozmányok helyes értelmezése mellett, a felügyelettel megbízott állami közeghatásköre csak azokra a rendelkezésekre terjed ki, melyek a vállalat szerződésszerű előállításának biztosítására szükségesek, következésTérfi : ítélőtáblai határozatok. III. 6