Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. II. kötet 1895-1898 (Budapest, 1899)

213 telese kiegyenlítéseért felelősekké váltak. Mert anyagi jogszabály, hogy az örökös egyes hagyatéki hitelezőit előnyben részesíteni jogo­sítva nincs és ha oly hagyatékról, melyben az ismert terhek az aktí­vát meghaladják, az örökös a hagyatékról le nem mond, vagy ha a hagyaték értékesítése és a terhek kifizetése körül a bíróság közben­járását nem veszi igénybe, sőt a hagyaték valódi értékének megálla­pítását is lehetetlenné teszi az által, hogy a hagyatékot önkényesen értékesiti, továbbá egyes hagyatéki hitelezőket birói kényszer nélkül kifizet, eljárása következményeként a többi hitelezők elfogadott köve­telését szintén kiegyenlíteni tartozik. Ily körülmények között nem perdöntő, hogy mi folyt be a hagyatéki ingókért, a midőn tehát a felebbezési bíróság erre nézve a bizonyítási eljárást föl nem vette, eljárási szabályt szintén nem sértett meg. 166. Általános jogszabályok, melyek nem alapulnak fel­tétlenül parancsoló vagy tiltó törvény rendelkezésén, a szerződő felek kölcsönös jogai és kötelezettségei tekin­tetében csak abban az esetben és csak annyiban irány­adók, ha és a mennyiben a felek a köztük létesült jog­viszonyt szerződésileg nem szabályozták. Szerződés értelmezése a felülvizsgálati eljárásban. (1893: XVIII. t.-cz. 185. §. a.) A hamis aláírás nem hárít kötelezettséget arra a személyre, a kinek nevével visszaélnek. A chequenek abból a czéljából és rendeltetéséből, hogy prompt fizetési eszközül szolgáljon, következik, hogy a bank a neki kifizetésre bemutatott chequen levő aláírás valódiságát vizsgálni s azt a nála deponált ere­deti aláírással összebasonlítani nem köteles. A cheque-könyv birlalöjára nézve az, ha a könyv vagy annak valamely lapja tőle ellopatik, egy tekintet alá esik az elvesztéssel. Ha a számlatulajdonos annak az elvállalt köteles­ségének, hogy a könyv vagy egyes lapjai elvesztését azonnal bejelentse, nem felel meg és az elveszésből származó következmények megállapodás szerint őt ter­helik, nem felelős a bank azért az összegért, a melyei

Next

/
Oldalképek
Tartalom