Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam II. kötet (Budapest, 1949)

58 Perjogi döntvénytár 58. (Vht. 217. §.) Az egyenérték ismételt megállapítását nem lehet megengedni akkor sem, ha időközben az ingók értékében mélyreható változás állott is elő. A pénzbeli kielégítéssel előálló magánjogi sérelem bírói úton orvoslásának pedig kizárólagos módozata a perlés. Indokolás. A végrehajtás tárgyául szolgáló ingóknak a foglalás alkalmával fel nem találása esetén a Vht. 217. §-a értelmében helyet találó készpénzbeli értékmegállapitás azt a célt szolgálja, hogy a végrehajtató a neki megítélt ingók helyett legalább azoknak a foglaláskor megvolt készpénz egyenértékéhez hozzájuthasson. Ez a célzat pedig az egyenérték ismételt megállapítását abban az esetben is kizárja, ha időközben az ingók értékében mélyreható változás állott is elő. Ez az alaki jogi jellegű rendszabály természetesen a végrehajtató s a végrehajtást szenvedő anyagi jogi viszonyát nem befolyásolja s különösen nem változtatja át az ítéletben megszabott kötelezettséget pénzszolgáltatási kötelezettséggé. Az ellenkező állásfoglalás tarthatatlan, mert egyértelmű volna annak az elismerésével, hogy a jogerős, vagy végrehajtható bírói ítélet perenkívüli eljárás sorén is módosítható. A pénzbeli kielégítéssel előálló magánjogi sérelem bírói úton orvoslásának pedig kizárólagos módozata a perlés. A felfolyamodási bíróság ezek szerint a végrehajtás tárgyául szolgált ingók egyenértékének újabb megállapításába tévesen bocsátkozott bele. Kúria, Pk. V. 383/1948. — 1948 március 25. 59. (Vht. 222., Ppé. 39. §.) A végrehajtást szenvedőket a Ppé. 49. §-ának helyes értelmezése szerint pénzbírsággal csak olyan munkára, vagy másnemű teljesítésre lehet szorítani, amelynek véghezvitelére megvan a lehetőségük. A lehetetlenséggel pedig, ha az azonnal és kétségtelenül kimutatható, a végrehajtást szenvedők a végrehajtási eljárás során is védekezhetnek. Indokolás. Az elsőbíróságnak a végrehajtás alapjául szolgáló P. XII. 200.422/1947/2. sz. ítélete a végrehajtást szenvedőket arra kötelezte, hogy a rákosszentmihályi 1840. sz. tkvi. betétben felvett ingatlanra