Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)
ságok részére történt legkésőbbi kézbesítéstől (1945 augusztus 3.) számítandó, felfolyamodási határidő elteltével, ehhez képest elkésetten nyújtotta be. Viszont a B.-i Takarékpénztár és dr. B. Béla jelzálogos hitelezők 51. és 55. sorszám alatt az említett végzés ellen felfolyamodással éltek ugyan, azonban a fentebb I. alatt kifejtettek szerint felfolyamodási joguk nem volt. Ennek következtében az elsőbíróság végzése — a törvényben kizárt* utóbb említett két jogorvoslatra való tekintet nélkül — jogerőre emelkedett. Ehhez képest az utóbb említett két jogorvoslat nem szolgálhat alapul arra, hogy a Kincstári Jogügyigazgatóság a másodbiróság 61. sorszámú visszautasító végzését áz utóbb említett jelzálogos hitelezők részére történt kézbesítéstől számított felfolyamodási időn belül jogorvoslattal támadhassa meg. Ezért a Kincstári Jogügy igazgatóságnak a 61. sorszámú másodfokú végzés ellen beadott közérdekű jogorvoslatát vissza kellett utasítani. (Kúria, 194% évi október hó 8. Pk. V. 5059/1943/85. sz.) Fontos! Fontos! MOST JELENT MEG: CL demafotatiáu& áCCanvcend éó kSjdUvtm&ácf, düntetajagi aédi ittlétei &zóM 1946. mi VIL t c. Előszót írta: DR. RIES ISTVÁN igazságügy miniszter ÍRTÁK: DR. TÍMÁR ISTVÁN oki. ügyvéd, rendőrezredes és DR ÁBRAHÁM MÓZES ügyvéd, Pestvm. tb.t. főügyésze ^THENAEUM KIADÁSA, 1946 32