Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

A felperes mindezek és annak előrebocsájtása után, hogy az alperes az ő kezéhez 1946 május hó 9. napján kifizette a fellebbezési bíróság ítéleté­ben megjelölt marasztalási összeget, — a Ppé. 51. §-a alapján biztosítási végrehajtás elrendelését kérte 160.000 forint tőke, ennek kamata és 18.000 forint már megállapított költségek erejéig, — kérelmét azzal indokolta, hogy az alperesi teljesítést csak jogfenntar­tással fogadta el, mert a fizetéskor a lefizetett 65.599.870 pengő már telje­sen elvesztette értékét legfeljebb mai 2 forintot ért, így tehát joga van neki a m. Kúria feloldó végzésében is kifejezésre juttatott kárkiszámítási alapon igényelni követelését, — az így számítandó kárkövetelésének valószínűsítésére becsatolta a Magyar Szűcsmesterek és Szőrmekereskedők Országos Egyesületének bizo­nyítványát, s ennek alapján terjesztette elő 160.000 forint tőke és járulékai erejéig a biztosítási végrehajtás iránti kérelmét. Az elsőbíróság a biztosítási végrehajtást megtámadott végzésében a tőke és kamat erejéig el is rendelte, míg a 18.000 forintos megállapított költ­ség tekintetében elutasította, — e biztosítási végrehajtást a felperes a felfolyamodáshoz csatolt végre­hajtási jegyzőkönyv szerint 1947 január hó 28. napján foganatosította. E végzést a végrehajtást szenvedő támadta meg kellő időben felfolya­modással arra hivatkozván, hogy ő a marasztalási összeget teljes egészében megfizette, mert a tőke, kamat és költség címén mutatkozott 37.919 adó­pengő tartozása 1946 május hó 9. napján — az aznapi 1730 pengős árfolya­mon — adta a 65.599.870 pengőt, amit felperesnek kifizetett, tagadja, hogy ily körülmények között — az ítélőtábla újabb határo­zathozatala előtt — a V. T. 226, 229. §-ai alapján átértékelésnek és bizto­sítási végrehajtásnak volna helye, — kérte egyben a végrehajtatót a V. T. 236. §-a alapján pénzbírságban marasztalni, fenntartván jogát a kártérítésre. * A Ppé. 51. §-a alapján az esetben van helye biztosítási végrehajtásnak, ha a készpénzbeli követelésben marasztaló ítélet ellen a kötelezett fél halasztó hatályú fellebbevitellel él, ez az előfeltétel fennforgott, mert az alperes csatlakozott a felperes felülvizsgálati kérelméhez. Természetes előfeltétele azonban e törvényhely alkalmazhatóságának az, hogy a fellebbvitellel élő fél nem teljesíti a megtámadott határozat marasztaló rendelkezését, 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom