Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XIX. kötet (Budapest, 1935)
16 Perjogi Döntvénytár. ennek a részvénytársaságnak a cége alatt bonyolították le, az alperes ebben az irányban tett nyilatkozattal önkényesen felbontotta és a felperest elzárta attól, hogy társtagi közreműködését kifejthesse ; a felperes pedig, amikor kizárása miatt az alperessel szemben eredménytelenül tiltakozott, az alperes érintett magatartása következtében a társas viszonyt maga is megszűntnek tekintette, azonban kifejezetten fenntartotta a szerzó'désre hivatkozva az abban meghatározott kötbérhez, valamint a társulásnak szerződésileg kikötött dőtartamára eső elmaradt hasznában jelentkező kárának megtérítéséhez való jogát . Erre a kereseti előadásra utalással kérte a felperes, hogy a bíróság állapítsa meg, mikép a felek közt létrejött társas viszony az alperes hibájából szűnt meg, és kötelezze az alperest a keresetben összeg szerint megjelölt kötbér és kárösszeg megfizetésére. A fellebbezési bíróság helyesen értelmezte ezt a keresetet akként, hogy annak nem az a tárgya, hogy az A) jelű okirat szerint a felek közt létesült közkereseti társaság feloszlattassék. Hiszen a kereseti előadás szerint a társaság már feloszlott a felek magatartása folytán akként, hogy az alperes a felperessel szemben világosan kifejezésre juttatta, hogy a felperessel a társaságot nem folytatja, felperes viszont értésére adta az alperesnek, hogy utóbbinak a felperes kizárásához való ragaszkodása esetére a szerződésnek alperes részéről való megszegése miatt ettől csak a kikötött kötbért és a szerződési időre eső elmaradt hasznát követeli, amivel a felperes félreérthetetlenül kifejezést adott az alperessel szemben annak, hogy az alperes szerződésszegése folytán maga sem tartja többé a társas viszonyt fennállónak. Ezekből folyólag a felperes teljesítésre irányuló keresetének pusztán előkérdése annak a vitatott jogállapotnak a megállapítása, hogy a felek közt fennállott társaság az alperes hibájából megszűnt. A kifejtettek alapján helyes a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy a jelen per nem tartozik azok közé, amelyek a Pp. 2. § 5. pontja értelmében tekintet nélkül az értékre a törvényszék hatáskörébe vannak utalva, és hogy a járásbíróság hatáskörének az A) jelű szerződés XI. pontjában szabályozott kikötése joghatályos. Ehhez képest nem sérti a jogot a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amellyel az alperes pergátló kifogását elvetette. = V. ö. Perjogi Dtár XI. 17. sz. 19. A bíróság azzal, hogy az iratokból előtte ismeretes tényre nem terjeszkedett ki ítéletében, hallgatólag ki-