Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVII. kötet (Budapest, 1933)
56 Perjogi Döntvénytár. pesti cég, valamint ifj. K. L. tartozásaiért a hitelezőkkel szemben vállalt kötelezettségei alól. A fellebbezési bíróság — e tekintetben az elsőbírósággal megegyezően — úgy döntött, hogy a felperes együtt vonhatta perbe dr. L. F. másodrendű alperest K. L. elsőrendű alperessel a Pp. 77. § első bekezdése alapján, éspedig ugyanezen § 2. bek. első mondata értelmében az elsőrendű alperesre nézve általánosan (ennek lakhelye szerint) illetékes pestvidéki kir. törvényszék előtt (bár a másodrendű alperesre nézve — külön perlése esetén — a budapesti kir. törvényszék lenne illetékes). A Pp. 522. § első bekezdése értelmében a fellebbezési bíróságnak az illetékességet megállapító ítélete vagy ítéletének az illetékességét megállapító része ellen felülvizsgálatnak csak abban az esetben van helye, ha a törvény kizárólagos illetékességet állapít meg. Mivel pedig a szóbanlevőhöz hasonló mentesítő okirat érvénytelenségének, illetve hatálytalanságának megállapítása iránti perre kizárólagos illetékesség nincs megszabva, dr. L. F. másodrendű alperes felülvizsgálati kérelmét hivatalból visszautasítani és őt a felperesnek okozott felülvizsgálati eljárási költségekben elmarasztalni kellett. A felperes és K. L. elsőrendű alperes közti vonatkozásban az összes pergátló kifogások felől döntő ítéletre fog tartozni a pergátló kifogások tárgyalása körül felmerült költségek viselésének kérdése, ezért a kir. Kúria ezeknek a felülvizsgálati eljárási költségeknek ezúttal csak a mennyiségét állapította meg. - Ad I. : V. ö. fenti 40. sz. és jzt. — Ad II. : V. ö. Perjogi Dtár II. 482. — Ad III. : V. ö. Perjogi Dtár VII. 104., IX. 89.; Hiteljogi Dtár II. 54., XX. 79. 49. A Pp. 521. §-ának 2. bekezdése, úgy az 1930. évi XXXIV. tc. 37. §-ának utolsó bekezdése értelmében a fellebbezési bíróság ítélete ellen a perköltség viselésének vagy mennyiségének a kérdésében jelülvizsgálatnak csak akkor van helye, ha a felülvizsgálat egyúttal az ítéletnek egyéb oly része ellen is irányul, amely ellen egymagában is felülvizsgálatnak van helye. Az ítélet indokolása ellen önálló fellebbvitelnek csak abban az esetben van helye, ha az indokolásban foglalt megállapítás, határozat jellegével bíró, a peresfelek elbírálás alá vett jogviszonyát érintő, esetleg a peresfelek jövőbeli jogviszonyának alakulására súllyal eső megállapítás. Nincs tehát felülvizsgálat-