Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVII. kötet (Budapest, 1933)

30 Perjogi Döntvénytár. Indokok : Az 1912 : LIV- tc. (Ppé.) 18. §-a nem csupán a díj és kiadás összegszerűségére vonatkozó védekezést enged a félnek. E § negyedik bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a megállapításban a fél külön utasításának hiányában is figyelembe kell venni, hogy az ügyvéd cselekménye vagy elj fél érdekében indokolt volt-e és hogy azt a rendes ügyvéd gondosságával teljesíteni kellett-e. Ezek szerint a fentebb utolsó sorban említett (ez indokolatlanságra vonatkozó) kifogás törvényen alapszik és megállapítási eljárásban kétségkívül fel lehet hozni. Eredménye pedig az lehet, hogy a bíróság egyes indokolatlan cselekményekért díjat nem állapít meg, sőt az sincs kizárva, hogy ilyen kifogás esetében a bíróság a megállapítást egészen mellőzze. Ez akkor következik be, ha a bíróság megállapítja, hogy az ügyvédnek minden cselekménye vagy eljárá&a indokolatlan volt és a rendes ügyvéd gondosságával egyiket sem kellett volna teljesíteni. Ugyanerre az eredményre vezetne, ha a gyakorlatban megtörténhetnék, hogy amidőn a fél az említett § ötödik bekezdésében megengedett kifogás szerint minden cselekmény vagy egyéb tény megtörténtét kétségbe vonja, a bíróság egyiknek megtörténtét sem állapíthatná meg az előtte lefolyt eljárásból. Ezek szerint a 18. § 4. és 5. bekezdésére alapított kifogást, bár végső elemzésükben ezek is a díjkövetelés fennállására vonatkoznak, a törvény rendelkezésénél fogva a megállapítási eljárásban is fel lehet hozni és ezek a kifogásoka fentkifejtettek szerint a megállapítás teljes mellőzésére is vezethetnek. A most említett eset (t. i. a megállapítás mellőzése) egyébiránt nemcsak az előbbiekben tárgyalt — és a követelés fennállására vonatkozó — kifogások esetében következhetik be a törvény értelmében, hanem bekövetkezhetik olyankor is, amikor a fél a felszámított díjuak és kiadásnak csupán az összegszerű helyességét vonja kétségbe, de az eset olyan, hogy az e tárgyban felmerült vitát nem lehetne eldönteni hosszadalmas bizonyítás nélkül. Az ilyen bizonyítás ugyanis nem fér össze a megállapító eljárás természetével. Ilyen eset a jelen döntés tárgyául szolgáló elvi ellentét körében ugyan nem merült fel, de a teljesség kedvéért ezen a helyen mégis reá kellett mutatni arra, hogy a bíróság akkor jár el a törvény szellemében, ha hosszadalmas bizonyítást nem foganatosít, hanem mellőzi a megállapítást, ha ily bizonyítás nélkül az összegszerűség felől dönteni nem lehetne. A mellőzés — amint még alább is szó lesz róla — amúgysem dönti el az ügyet véglegesen. Nem lehet azonban a megállapításnak akadálya, ha a fél a követelés fennállását (a jogalapot) érintő oly kifogást hoz fel, amelynek a tárgyalt § rendelkezéseiben alapja nincs.