Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XIV. kötet (Budapest, 1930)

42 X Perjogi Döntvénytár. felfolyamodása a törvényes időn belül érkezett be az elsőfokban eljárt budapesti központi kir. járásbírósághoz, a Pk. V. 4258/1927. számú határozatban foglalt visszautasítás oka tárgytalan, minél­fogva a törvényes időn belül benyújtott felfolyamodás érdemleges elintézésének akadály útjában nem állott és így a kir. Kúria a törvényes időn belül beadott felfolyamodást érdemleges elbírá­lás alá vette. II. A végrehajtató felfolyamodása pedig az ügy érdemében az alább kifejtendő irányában alapos. A perben hozott P. XII. 11,374/1926. sorszámú részítélet szerint ugyanis mindkét alperes a felperes részére az általuk elismert 13 millió korona tőke és ennek 1926. évi március hó 31. napjától számítandó 18 °/0 kamatai megfizetésében marasz­taltatott ; ez ítélet tartalma szerint tehát mindkét alperes együt­tesen köteleztetett a részletezett marasztalási összegek meg­fizetésére, minélfogva az elsőbíróság a P. XII. 113,747/1926. sz. alatt hozott végzésével helyesen rendelte el a kielégítési végre­hajtást a jogerőre emelkedett részítélet értelmében mindkét marasztalt alperes mint végrehajtást szenvedők ellenében az egész tőkeösszeg, ennek megítélt kamatai és a kielégítési végre­hajtás kérvényi költségei erejéig. Az ügyiratok adatai szerint a felperes, mint végrehajtató a részítélet alapján biztosítási végrehatjást csak az I. r. alperes (B. János) ellen kért és rendeltetett el; ezen biztosítási végre­hajtással felmerült költségek tehát az 1881 : LX. tc. 230. §. ötödik bekezdése értelmében csakis a nevezett I. r. alperest, illetve végrehajtást szenvedőt terhelik, miután pedig az első­bíróság a biztosítási végrehajtással felmerült 450,000 K költség erejéig a kielégítési végrehajtást B. Jánosné II. r. alperes (II. r. végrehajtást szenvedő) ellen szintén elrendelte, erre nézve a végrehajtást szenvedőknek a felfolyamodása alapos lévén, ennek megfizetése (viselése) alól B. Jánosné felmentendő volt. Végrehajtást szenvedőket a 10. sorszámú felfolyamodás költsége az 1881 : LX. t.-c. 27. §-a alapján terheli. = V. ö.jPerj. Dtár XII. 57. 40. Ha az egyik fél ügyvédje által szerkesztett szerző­dés szerint «a szerződés költségeit a szerződő felek közösen viselihy, az ügyvédnek a költségek fele-fele része erejéig mindkét fél ellen önálló kereseti joga van. (Kúria 1927 nov. 30. P. VI. 5127/1926. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom