Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XII. kötet (Budapest, 1928)

Perjogi Döntvénytár. <;;>> dők részéről beadott felfolyamodásra adolt észrevételekhez pedig A) és B) a) áru-átvételi elismervényeket és C) a) egyik végrehajtási szenvedő által — állítólag hozzá intézett s a követelés elismerését tartalmazó — levelet csatolt, A másodbíróság az elsőbíróság végzésének megváltoztatásával, végrehajtató felperesi biztosítási végrehajtás elrendelésére irányuló kérelmével elutasította, mert az állandó bírói gyakoriul szerint a könyvkivonat a Pp. 317. §-ában megkívánt teljes hitelű •okimnak nem tekinthető, annak alapján tehál biztosítási végrehajtás elrendelésének helye nincs. A másodbíróságnak eme döntését helyesnek tartja a kir. Kúria is, minek folytán a másodbíróság végzé>él — a végrehajtatok felfolyamodása alapján — felülvizsgálva, azl helybenhagyta felhozott indokain felül még azért is, mert: az 1875. évi XXXVII. te. negyedik címe szerint vezetett kereskedelmi könyv ugyan — tekintettel a Pp. 322. §-ára is — perjogi szempontból a K. T. 31. §-ának rendelkezései szerint kereskedelmi ügyekből eredő perekben rendszerint kiegészíthető bizonyítékul szolgál: a telekkönyvi rendtartás 88. § ának c) pontja értelmében pedig a kereskedelmi könyvek alapján — az olt meghatározott leltélelek fennforgása mellett — a jelzálogjog előjegyzése is helyet foghat: mégis ezek a perjogi s illetőleg telekkönyvi jogi törvényes rendelkezések nem lehelnek egyedül irányadók abban az eselben, amikor arról van szó, hogy a hitelező már beperesített, avagy utóbb beperesítendő követelése erejéig adósa ellen — a követelés veszélyeztetése esetén — biztosítási végrehajtást vezethet e? Az 1912. évi L1V. tc. (Ppé.) 50. §-a ugyanis akként rendelkezik, hogy a kereset előterjesztésével egyidejűleg vagy a kereset előterjesztése után biztosítási végrehajtásnak van helye, ha a kereset tárgya meghatározott pénzösszeg fizetése iránti követelés és a felperes a követelés létrejöttét, mennyiségét és lejárlát közokirattal, vagy a Pp. 317. §-ának megfelelően kiállított magánokirattal stb. bizonyítja és egyszersmind a veszély valószínűségét is kimutatja. Kétségtelen tehát a törvénynek eme rendelkezéséből, hogy amennyiben a biztosítási végrehajtást — mint a jelen eselben is — a Ppé. 50. §-a és magánokirat alapján kérlék, csak azt lehet és kell vizsgálni, hogy a kérelem alapjául vett magánokirat megfelel-e Pp. 317. §-ában a magánokiratok bizonyító ereje tekintetében megszabott rendelkezések valamelyikének ? vagyis az ezen törvényhelynek megfelelően kiállított magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál-e arra nézve, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot magáévá telte; amit a hitelező és adós közötti jogviszonyban nem lehet másként ér-