Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XII. kötet (Budapest, 1928)
Perjogi Döntvénytár. a részvénytársaság a kereskedelmi cégjegyzékbe (örlént bevezetés és kihirdetés előtt létezőnek nem tekintetik, következik, hogy a részvénytársaság vagy annak fiókintézete mindaddig, amíg az a kereskedelmi cégjegyzékből törölve nincsen, fennállónak tekintendő. Megerősíti ezt a KT. 216. §-nak az a rendelkezése, amely szerint a külföldi részvénytársaságnak oly határozatai, amelyek által a vállalat tárgyának megváltoztatása, a társaság feloszlása, vagy egyesítése iránt történik intézkedés, a belföldi íiók üzletére nézve csak attól az időponttól bírnak foganattal, amikor az itteni illetékes törvényszék állal a kereskedelmi cégjegyzékbe bevezetve lettek. Tényként van a fellebbezési bíróság ítéletében megállapítva, hogy az Aradi Ipar- és Népbank békésmegyei fiókintézete, amelynek lőtelepe Áradon, fióktelepe pedig Békéscsabán van, a gyulai kir. törvényszék kereskedelmi társascégjegyzékéből törölve nincsen, hogy annak függő ügyeit, ú. m. a betétek kifizetését, a régi kölcsönök lebonyolítását, törlési engedélyek kiadását, tehát a fiókintézetnek felszámolását H. F. intézi, aki ügyvezető igazgatója volt az alperes fiókintézetének 1923 június 30-ig, ekkor pedig hasonló minőségben a Békéscsabai Leszámítoló- és Pénzváltóbankhoz lépett át, amelynek az alperesi r.-t. és a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbank egyenlő arányban alapítói és részvényesei. Ezekből a tényekből tévesen, jogszabálysértéssel vonta le a fellebbezési bíróság azt a következtetést, hogy az alperesi cégnek békéscsabai fiókja megszűnt, — mert habár a fiókintézet e minőségben új kereskedelmi ügyleteket nem is köt, — a régi ügyek lebonyolítása és a fiókintézet felszámolása még folyamatban van, amiből folyólag a fiókintézet jelenleg is fennállónak tekintendő. Erre mutat az is, hogy az alperes cég az 1926 febr. 11-én kelt az 1925. évről szóló üzleti jelentésében a békéscsabai fiókintézetét a fennálló alapításai között sorolja fel. Minthogy ezek szerint alperesnek a Békéscsabán alapított fiókintézete ez idő szerint is fennállónak tekintendő, alperes a Pp. 28. §-a értelmében e telephelyének bírósága elolt perelhető; ugyanazért a rendelkező rész értelmében kellett határozni és alperest az alaptalannak bizonyult pergátló kifogással az ellenfelének okozott költségben, amelynek megtérítési kötelezettsége az ügy érdemi elintézésétől független, el kellett marasztalni. 44. A cseh korona megítélése iránti kérelemben a valorizálási kérelem is benn foglaltatik. (Kúria 1926 jún. 15. P. VII. 223. sz.)