Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XI. kötet (Budapest, 1927)

Perjogi Döntvénytár. az 1907: XIX. tc. 82. §-ában foglallak rendelkezést és ugyané törvénynek az igényjogosultak felsorolására kiterjedő 71— 73. §-ai intézkedéseit a fentebb hivatkozott törvényhellyel összevetve ugyanis arra az eredményre kell jutni, hogy valamennyi igényjogosult kár­térítési igénye a munkásbiztosító bíróság hatáskörébe van utalva, mert nem tehető fel, hogy a külön bíráskodást intézményesen szabályozó törvény a teljesen azonos jogalapból eredő követelések tekintetében a bírói hatáskört az igényjogosultaknak csupán egy csoportjára állapította volna meg, ami által a kétségtelenül célba vett egyöntetű eljárás meghiúsítva volna és az eljárási törvény az anyagi törvénnyel sem állana összhangban. A törvény szellemének tehát az a magyarázat felel meg, amely szerint az alkalmazott hátramaradt hozzátartozójának kár­térítési igénye is a munkásbiztosító pénztár hatáskörébe tartozik, annál inkább, mert úgy az alkalmazottnál, mint hátramaradt hozzá­tartozójánál a kárigény jogalapja ugyanaz s így a hozzátartozó az alkalmazott jogutódának minosílendő, akire nézve ugyanaz a bírói hatáskör, mint a jogelődre. Ilykép nincs jelentősége annak, hogy az 1921: XXXI. (cikk 15. §. 2. pontjában csak az alkalmazott van megnevezve, míg a 11. §. 1. pontjában az alkalmazott hozzátartozói is fel vannak említve. Felperesnek az a panasza, hogy a fellebbezési bíróság a hatás­kör hiányát jogszabálysértéssel mondta ki, a fentiek szerint alaptalan. Alaptalan a költségben való marasztalás miatt emelt panasz is, mert felperes pervesztesnek tekintendő s így a Pp. 425. §-a értelmében az ellenfél részére a felmerült elsőbírósági eljárási költségek megtérítésére helyesen köteleztetett. Mindezek alapján felperest felülvizsgálati kérelmével elutasí­tani és a Pp. 543. és 508. §-ai alapján a felülvizsgálati eljárás költségei viselésére kötelezni kellett. 48. Határozott mennyiségű termények szolgát­tatása iránt is helye van a Ppé. 51. §-a alapján a biztosítási végrehajtás elrendelésének. (Kúria 1925 febr. 27. Pk. V. 808/1925. sz.) A kir. Kúria: A másodbíróság végzését megváltoztatja s az elsőbíróságnak biztosítást rendelő végzését hagyja helyben ; egy­szersmind végrehajtató felfolyamodási költségét 300,000 K-ban megállapítja. Indokok: A változott gazdasági viszonyok mellett gyakori a feleknek oly megállapodása, amelyben a kölcsönös szolgáltatás

Next

/
Oldalképek
Tartalom