Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. X. kötet (Budapest, 1926)

50 Perjogi Döntvénytár. 2 waggon fára vonatkozott s így a felperesi igény tárgya egyedi árú volt. A megállapított s a Pp. 534. §-ának 2. és 3. bekezdéséhez képest meg nem támadott tényállás szerint a felperes által az előadottak szerint megjelölt fatörzsekből a 2 waggon fa a másodrendű alperes részéről ki is termeltetett és a piliscsabai állomáson vasúti kocsiba rakva eredetileg a felperes címére volt irányítva, de aztán a másodrendű alperes táviratilag akként rendelkezett, hogy a 2 waggon fa Budapestre, a másodrendű alperes telepére szállíttassák, ami 1920 december 8-án meg is történt. A másodrendű alperes aztán ezt a fát saját céljaira értékesítette, úgy, hogy az a fa nincs többé meg. A keresetlevélnek és a 26. sorsz. tárgyalási jegyzőkönyvhöz FjA) a. csatolt különiratnak tartalmából megállapíthatóan a felperes kereseti kérelme a 2 waggon szerszámfának kiszolgáltatására, abban az esetben pedig, ha az alperesek a fának természetben való szolgáltatására kötelezhetők nem volnának, a 2 waggon szerszámfa 1920 december 9-iki értékének, amelyet a keresetben 80,000 K-ban számított fel, valorizált összegben való megítélésére irányult. Az elsőbíróság mindkét alperest 2 waggon szerszámfának kiszolgáltatására egyetemlegesen kötelezte. A elsőbíróságnak ítélete ellen az alperesek közül csak a másodrendű alperes élt fellebbezéssel és a fellebbezési bíróság az elsőbíróság ítéletének az elsőrendű alperesre vonatkozó részét, mint szerinte nem fellebbezettet, érintetlenül hagyva, az ügyet csupán a másodrendű alperesre vonatkozó részében bírálta el. Ezzel az eljárásával és rendelkezésével a fellebbezési bíróság lényeges eljárási szabályt sértett. Az irányadó tényállásból, valamint a tárgyalási jegyzőkönyvből és mellékleteiből, így a 25. sorsz. fellebbezéséből megállapíthatóan ugyanis a másodrendű alperes a keresettel szemben a többi közölt azzal a kifogással is élt, hogy ő a kérdéses fát még 1920. és 1921. évben tűzifának eladta, hogy tehát az a fa nincs többé meg s így ő a fa kiszolgáltatására már ebből az okból sem kötelezhető. Ezen kifogás szempontjából pedig az ügy mindkét alperes ellen csak egységesen dönthető el. Nyilvánvaló ez már abból is, hogy abban az esetben, ha az elsőbírósági ítéletnek az elsőrendű alperesre vonatkozó része érintetlenül maradna, a másodrendű alperes pedig a felperesi igény tárgyát tevő egyedi árúnak, mint többé nem létezőnek kiszolgáltatására nem köteleztetnék, hanem a felperesnek az egyenértékre irányuló esetleges kereseti, illetve fellebbezési kérelme alapján készpénzfizetésben marasztaltatnék el, akkor a fellebbezési bíróságnak jelzett eljárása és ítéleti rendelkezése azzal a jogilag nyilván helytelen következménnyel járna, hogy a felperes a kereseti 2 waggon fa fejében az elsőrendű alperes-