Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VIII. kötet (Budapest, 1924)

1U Perjogi Döntvénytár. 138. A Pp. 498. §-a értelmében a félnek joga van ugyan a fellebbezési eljárásban is új bizonyítéko­kai felhozni; de ha az elsőbírósági eljárás folyamán több érdemleges tárgyalás tartatott és így a birto­kában volt okirat csatolásához bő alkalma volt, úgy azt legalább az első fellebbezési tárgyaláson már be kell csatolnia; mert különben a Pp. 222. §-ának helyes alkalmazásával tagadhatja meg a fellebbezési bíróság a tárgyalás elhalasztását. (Kúria 1923 márc. 16. P. IV. 3285/1922.) • * = V. ö. Perjogi Dtár VIII 139., 140. sz. 139. Az utolsó tárgyaláson indítványozott további bizonyítás a Pp. 222. §-a alapján nem mellőzhető, ha az szoros kapcsolatban van az ekkor kihallga­tott tanuk vallomásaival, akikről a bizonyító fél a kielégítő bizonyíték nyújtását jóhiszeműen feltéte­lezhette. (Kúria i922 okt 12 p m ll9g gz) A kir. Kúria: Felperes felülvizsgálati kérelme következtében a fellebbezési bíróság ítéletét feloldja. Indokok : Felperes a H. T. 80. §-ának a) pontjára fektetett bontókeresetétarra is alapította, hogy alperes 1919. évi március hava után erkölcstelen életet folytat és ily irányban bizonyítani kívánta, hogy szerb katonák alperest lakásán felkeresték. K. József és R. János tanuk azt vallották, hogy szerb kato­nák jártak abba a házba, amelyben alperes lakott, de azt nem tudják, vájjon azok az alperes lakására tértek be; azonban a fel­peres magára vállalta a bizonyítás terhét arra nézve, hógy a szóbanforgó házban szerb katonáknak rendes' lakásuk nem volt és hogy a szerb katonák az alperes lakásába mentek be. Az utolsó fellebbezési tárgyalás során felperes részéről ily irányban indítványba hozott további bizonyítás a Pp. 222. §-ának első bekezdése értelmében azért nem volt mellőzhető, mert a további bizonyítás a nevezett tanuk vallomásának tartalmával

Next

/
Oldalképek
Tartalom