Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)
44 Perjogi Döntvénytár. a fellebbezési bíróság a perújítási keresetet a Pp. 563. §-ának 11., illetve 12. pontja, úgy az 571. §-nak helyes alkalmazásával utasította vissza hivatalból azért, mert annak fentebb említett törvényes feltétele hiányzott, elöntése tehát jogszabály helytelen alkalmazása okából sikerrel meg nem támadható. Felperesnek az a panasza, hogy a perújítást ugyanaz a tanács intézte el, amely az alapperbeli ítéletet hozta, egyrészt azért nem vétethetett figyelembe, mert ezt a kifogását a fellebbezési bíróságnál nem érvényesítette, ennélfogva a Pp. 536. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásban ez ellen már nem szólalhat fel s mert másrészt a perújítási ügyben eljáró tanácsban az iratok szerint olyan bíró is részt vett, aki az alapperbeli ítélet hozatalában nem vett részt. Ezek alapján újító alperest törvényes alapot nélkülöző felülvizsgálati kérelmével elutasítani kellett, ¥ ¥ = Ad I. V. ö. Perj. Dlár II. 449., 423., 424. sz. — Ad II. Kivéve, ha az eskü alattL kihallgatást más körülményre, vagy esetleg más bizonyítékkal kapcsolatban kérik. V. ö. még Perj. Dtár I. 41., II. 407. sz. — Ad III. A Pp. 53!. §-a nem szorítja a felülvizsgálatot a jogkérdésre. És úgynevezett «ténykérdéss csak az, hogy az új tanuk kihallgatása a bizonyítani kívánt tényállítás valóságának megállapítását eredményezheli-e. Ellenben az, hogy valamely tény minő határozatot eredményezhet, nem a ténybeli következtetés, hanem tisztán a jogi subsumptio keretébe tartozik. — V. ö. Perj. Dtár III. 74.; V. 19. sz. — Ad IV. Az alapperbeli bíró az újított per eldöntéséből nincs a Pp. 59. §-a, értelmében törvényesen kizárva; legfeljebb a 61. §. alapján, aggályosként kifogásolható. Helyes tehát az 536. §. alkalmazása, mert az aggályosság nem hivatalból észlelendő. Ellenben a másik indok nem helyes : mert ha az alapperben eljárt tanács aggályos, akkor az újított per eldöntésében a régi tanács egyik tagja sem vehet részt. — V. ö. Fabinyi II. 282.; VII. 1560. és Döntvénytár IV. f. VI. 43. sz. 54. /. A keresetnek a felülvizsgálati eljárásban történt visszavonása a per megszüntetését és az alsóbírói ítéletek hatályon kívül helyezését eredményezi, ha az alperes, bár a visszavonásról a válaszirattal értesíttetett, ez ellen nem tiltakozott és a felülvizsgálati tárgyaláson, kellő idézés dacára, meg nem jelent. — //. A felülvizsgálati bíróság az ügyvéd díjait saját felével szemben meg nem állapíthatja. (Kúria 1922 január 17. P. III. 2706 1921. sz.)