Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)

Perjogi Döntvénytár. sok tétettek folyamatba, mert az a kérdés, hogy az itt perbe vitt jog megállható alappal bír-e vagy sem, nem a per érvényes létrejötté­hez megkívánható előfeltételek fenn nem forgásának, hanem a per érdemének vizsgálatához tartozott. Ezekre tekintettel a fellebbezési bírósággal egyezően a kir. tábla is úgy találta, hogy az alperes részéről felhozott s fentebb ismer­tetett pergátló körülmények a jelen esetben fenn nem forognak, de nem forog fenn a Pp. 180. §-ának 1. pontjában megjelölt s hiva­talból figyelembe veendő az a körülmény sem, hogy a kereset érvé­nyesítése a polgári perútra nem tartozik, vagy hogy külön eljárás­nak van fenntartva. Ezeknél fogva a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amely szerint a pergátló kifogások elvetése mellett a Pp. 518 §-ának meg­felelőleg az ügyet érdemi tárgyalás és ítélethozatal végett az első­bírósághoz visszautasította jogszabályba nem ütközik, miért is az alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítani s a Pp. 508. és 543. §-ai alapján az ellenfélnek okozott költség viselésére kötelezni kellett. * * ' = V. ö. Perj. Dtár V. 65. sz. — A felmondás kérdése á 2300/492Í. M. E. sz. rendelet szerint most már különben sem tartozik a lakásügyi ható­sághoz. 43. Azt a kérdést, vájjon a bérbeadó köteles-e ahhoz hozzájárulni, hogy a bérlő a szerződést másra át­ruházhassa, a rendes bíróság van hivatva eldönteni. (Kúria 1921 nov. 2. P. VI. 2832. sz.) A kir. Kúria: Alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok : A kir. minisztériumnak 2300/1921. M. E. sz. rende­letének 6. §-a értelmében bérleti szerződés átruházásához a lakás­ügyi hatóság engedélye szükséges ugyan, azonban azt a kérdést, vájjon a bérbeadó köteles-e ahhoz hozzájárulni, hogy a bérlő, a szer­ződést másra átruházhassa, a rendes bíróság van hivatva eldönteni. Minthogy pedig a felhívott rendelet idézett szakaszának második be­kezdése értelmében, a közérdek esetétől eltekintve, a lakásügyi ható­ság a bérlet átruházásához az engedélyt csak az esetre adhatja meg, ha ahhoz a háztulajdonos hozzájárul, ebből nyilvánvaló az is, hogy elsősorban az a kérdés döntendő el, vájjon a háztulajdonos a bér­let átruházásához a bérleti szerződés értelmében köteles-e hozzá­járulni vagy sem. Az alperes által vitatott pergátló akadály e szerint nem forog

Next

/
Oldalképek
Tartalom