Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)
20 Perjogi Döntvénytár. III. 891/7/1916. sz. a. kelt táblai ítélettel kimondatott, hogy mm ütközik sem a törvénybe, sem a jó erkölcsökbe, ha a felek arra az esetre, hogyha házasságuk jogerősen felbontatnék, vagyoni viszonyaikat rendezik s hogy a fentebb érintett közjegyzői okiratnak csupán a XI. pontjában foglalt az a megállapodása ütközik a jó erkölcsökbe, amely szerint alperes javára arra az esetre, ha a felperes a válópert bizonyos záros határidő alatt meg nem indítja, vagyoni előnyök biztosíttattak; de ez a rendelkezés az okiratnak a vagyoni, viszonyok rendezésére vonatkozó intézkedéseit törvényellenessé s a jó erkölcsökbe ütközővé nem teszi. Ezzel a tényállással szemben a felperesnek arra alapított felülvizsgálati kérelme, hogy a fellebbezési bíróság anyagi jogot sértett^ amidőn őt ítélt dolog indokából keresetével elutasította, azért alaptalan, mert (amint azt már a fellebbezési bíróság helyesen kifejtette) a felperes keresetében jogcímül ugyancsak felhozott turpis causa szintén csak azt jelenti, amit keresetében felperes szintén felhozott, hogy. az érvénytelennek kimondani kért ügylet a jó erkölcsökbe ütközik és mert a fentebb, már érintett előző perben a szóbanforgó közjegyzői okiratnak a jelen per tárgyává tett érvényessége már elbírálást nyert. Ezek szerint felperes felülvizsgálati kérelme alaptalannak bizonyulván, őt azzal elutasítani és az alperesnek okozott felülvizsgálati költségben a Pp. 543. §-a értelmében alperes javára marasztalni; -a PD. 544. §-a értelmében pedig a két egyenlő ítélet *ellen nyilván alaptalan felülvizsgálati kérelemmel élő felperest a kir. kincstár javára pénzbírság fizetésére is kötelezni kellett. * * — A res judicata fennforog, ha a turpis causa miatti támadás mindkét perben ugyanarra a tényállásra volt alapítva. | 26. A részben vesztes alperes aránylagos perköltségben marasztalható, ha a megfelelő összeget per előtt felajánlotta ugyan, de bírói letétbe, nem helyezte. (Kúria 1921 szept..27. P. L 1292. sz. ) - V. ö. Perj, Dtár I. 280., II 80.,. 290., 291., y» 28. sz.