Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VI. kötet (Budapest, 1922)

Perjogi Döntvénytár. 59 és milyen eljárási szabályok szerint intéztessenek el, a hivatko­zott rendelet egyáltalában nem intézkedik; ennélfogva — vala­mint az 4881 : LX. 253. §-ában említett hagyatéki zárlat eseté­ben — úgy itt is azokat a jogszabályokat kell megfelelően alkal­mazni, amelyek az 1881 : LX. tc, 237. §-a alapján elrendelt zár­lat és a 253. §-ban felsorolt más végrehajtási cselekmények mikénti foganatosítására s az ennek folyamán felmerülő vitás kérdések mikénti elintézésére vonatkoznak. A kii*, törvényszék, mint cégbíróságnak a kir. Kúria által helybenhagyott Cg. 1358/1920. sz. végzésével a zárlat a «H. M. és Fiai)) cég tulajdonát képező, bárhol található vagyontárgyakra már elrendeltetett ; a cégbíróságnak most elbírálás alatt álló vég­zése pedig a zárlatot kérőknek a kiküldött eljárása elleni panasza folytán, csak a már jogerősen elrendelt zárlat mikénti foganato­sítására nézve ad a kiküldöttnek utasításokat; ezen, a zárlat foga­natosítása körébe tartozó végzés elleni jogorvoslat tekintetében tehát nem a 68,300/1914. I. M. sz. rendelet, hanem a végre­hajtási eljárás szabályai irányadók. Eszerint az adott esetben, sem a 68,300/1914. I. M. sz. rendelet 23. §-a 2. bekezdésének az elsőbírósági végzés elleni felfolyamodást korlátozó, sem pedig ugyané rendelet 26. §-ának a másodbírói végzés elleni felfolyamodást szabályozó rendelkezései nem alkalmazhatók; és az 1912 :LIV. tc. 40. §-ának 1. bekez­désével szemben alaptalanul vitatja H. M., hogy az elsőbíróság végzése ellen nem lett volna felfolyamodásnak helye; minthogy azonban a zárlat mikénti foganatosítása nem tartozik ama kér­dések közé, amelyekben a végrehajtási törvények valamely külö­nös rendelkezése a másodbíróságnak — bár nem helybenhagyó — végzése ellen a további felfolyamodást megengedné: az tehát az 1912 : LIV. tc. 40. §-ának 4. bekezdése értelmében ki van zárva ; ugyanazért mindkét felfolyamodásl vissza kellett utasítani. = V. ö. Perj. Dtár I. 171)., 311., II. 19., 386—394U III. 84. sz. 57. Tékozlás miatti gondnokság alá helyezési per­ben a fellebbezési bíróság a tényállás kiderítése vé­gett hivatalból kívánhatja, hogy az alperes a rövid időközökben felvett adósságok hovafordításáról fel­világosítást adjon. De az alperes által csak a felül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom