Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VI. kötet (Budapest, 1922)

Perjogi Döntvénytár. A kir. Kúria: A másodbíróság végzésének megváltoztatásá­val az elsőbíróság végzését hagyja helyben; egyszersmind végre­hajtatót arra kötelezi, hogy végrehajtást szenvedőknek 211 K-ban meghatározott felfolyamodási költséget 8 nap alatt s végrehajtás terhe mellett fizessen meg. Indokok: Az iratok között 4. alszám alatt levő kérvényhez D) alatt csatolt és tartalmának valósága tekintetében végrehajtató által nem kifogásolt- levél tartalma szerint végrehajtást szenvedők a teljesítést még 1918 július 25-én felajánlották, az X) a. csatolt községi bizonyítvány szerint pedig nekik a szécsényi vasúti állo­máson 40 vagon tűzifájuk volt beraktározva. Ezek szerint a tel­jesítés idejében ők nemcsak készek, hanem tényleg képesek is voltak a négy vagon tűzifát a véarehajtatónak szolgáltatni. A dolog ilyen állásában a végrehajtató a tűzifa átvétele iránt jelentkezni s ekkor a végrehajtás alapjául szolgáló ítélet értel­mében a fa vételárát szolgáltatni volt köteles. Minthogy azonban végrehajtató nem is vitatta, hogy a végre­hajtást szenvedők D) a. levele folytán a szécsényi vasúti állomáson a négy vagon fa átvétele végett jelentkezett volna s minthogy a végrehajtást szenvedők a négy vagon tűzifát végrehajtatok jelent­kezéséig előre vagonba rakva készen tartani kötelesek nem vol­tak ; nyilvánvaló, hogy a fa átvétele tekintetében a végrehajtató késedelembe esett, s az ennek beállta után a fa értékében való változás a késedelmes végrehajtató terhére rovandó. Ezek sze­rint végrehajtató a fáért annak felajánlása idejében fennálló érté­kénél magasabb értéket nem követelhet, miért is a másodbíróság végzésének megváltoztatásával az elsőbíróságnak a négy vagon tűzifa egyenértékét 3200 K-ban megállapító végzését kellett hely­benhagyni s egyszersmind végrehajtatót a sikerrel járt felfolva­modás költségében is marasztalni. = V. ö. Perj. Dtár III. 200., IV. 20. és 80. sz. 52. Általános eljárási szabály (Pp. íhO. §. 5. és 6. bekezdése), hogy a hiánypótlás végett visszaadott és késedelem nélkül kijavított beadvány úgy tekin­tetik, mintha eredetileg helyesen lett volna beadva. Ez az ügyvédjelöltek lajstromába való felvétel iránti kérvényre is áll, és ezért az Í9Í3. évi LIII. tcikk

Next

/
Oldalképek
Tartalom