Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. V. kötet (Budapest, 1921)
88 Perjogi Döntvénytár. résnek 50 K elsőbírósági, 58 K 40 f fellebbezési és 200 K felülvizsgálati eljárási költséget 15 nap alatt a felperesi ügyvéd kezéhez megfizessen. Indokok: A felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság a Pp. 39. és 29. §-ait sértette meg azáltal, hogy e per elbírálására a nyitrai törvényszék illetékességét meg nem állapította. A felperesnek a Pp. 39. §-ára alapított panasza alaptalan. Az elsőbíróság ítéletében megállapított, a fellebbezési bíróság által elfogadott, panasszal meg nem lámadolt s így a Pp. 534. §-ához képest a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint ugyanis felperes keresetét arra alapította, hogy az alperestől és tulajdonostársaitól okiratba foglalt szerződéssel megvette a nyitrai határban levő, a keresetben körülírt ingatlanokat s az alperes magára vállalta, amire különben törvénynél fogva is köteles, ezen ingatlanoknak a tehermentesítését s azt a kereseti kérelmet terjesztette elő, hogy az alperes köteleztessék az ingatlanokat a báni takarékpénztár javára 6000 K tőke és járulékai erejéig bekebelezett jelzálogjogtól tehermentesíteni, esetleg 6000 K tőkét és járulékait bírói letétbe helyezni. Az ingatlan tehermentesítésére vonatkozóan a Pp. 39. §-ában megállapított kizárólagos illetékesség akkor áll fenn, amikor az ingatlannak a dologi jog vagy dologi teher alól való mentességéről van szó. Ez az eset akkor forog fenn, ha a kereset a bejegyzett dologi jog vagy a bejegyzett dologi teher törlésére irányul. Ez az eset ezúttal fenn nem forog, mert a felperes keresete nem a dologi jog, a jelen esetben jelzálogjog törlésére és nem is a hitelező ellen, hanem az ingatlanok volt tulajdonosa ellen arra irányul, hogy ez az ingatlanokat a szerződés értelmében tehermentesítse. Ezekhez képest a fellebbezési bíróság nem sértette meg a Pp. 39. §-ában foglalt rendelkezést akkor, amikor a kizárólagos illetékességet meg nem állapította. Mindazonáltal mégis helyt kellett adni a felülvizsgálati kérelemnek, mert a Pp. 29. §-a értelmében a teljesítési hely illetékessége megállapítandó akkor, ha a teljesítés helye okiratból megállapítható. E rendelkezés szerint nem szükséges, hogy az okiratban a teljesítési hely kifejezetten ki legyen kötve, hanem elegendő, ha azt az okirat alapján meg lehet állapítani. Minthogy pedig a kereset alapjául szolgáló okiratban az van kikötve, hogy az alperes a nyitrai határban levő ingatlant tartozik tehermentesíteni s. minthogy a tehermentesítés olt eszközIendő, ahol a tehermentesítendő ingatlan fekszik: nyilvánvaló, hogy alperes teljesítésének helye az okirat alapján s akként