Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. IV. kötet (Budapest, 1919)
Perjogi Döntvénytár. A kir. Kúria: Felperes felülvizsgálati kérelmének helyt nem ad. Indokok: A halálesetre szóló rendelkezés alaki szempontból mindaddig érvényesnek tekintendő, amíg annak érvényét az arra jogosult eredményesen meg nem támadja. Felperes a 10. sz. kötelezvénynek címzett okiratnak érvényét azon az alapon, hogy az halálesetre szóló rendelkezés és mint ilyen alakilag hatálytalan, a fellebbezési bíróság előtt meg nem támadta, az tehát vele szemben alakilag érvényesnek tekintendő még az esetben is, ha annak a vita tárgyát tevő rendelkezései ^halálesetre szóló rendelkezéseknek volnának tekintendők. Felperesnek ide vonatkozó felülvizsgálati kérelme tehát nem vehető figyelembe, mert most már az említett okirat alaki érvénytelenségét, illetve hatálytalanságát nem vitathatja, miután a Pp. 535. §-ának esetei nem forognak fenn. Alaptalan azonban a felperes felülvizsgálati kérelme az említett okiratnak értelmezése tekintetében is, mert ez okirat egész tartalmából a fellebbezési bíróság helyesen következtetett arra, hogy az örökhagyó a szóbanforgó 1000 K-t, illetve ennek 856 K-t tevő részét annak ellenében, illetve kiegyenlítéséül juttatta az alperesnek, hogy a felperes férjhezmenetele után az apai házban maradt s nyert a családjával eltartást, ha tehát a felperes részére juttatott ez a kedvezmény — a felperes álláspontja szerint is — nem tárgya a beszámításnak, nem lehet az az ennek kiegyenlítéséül alperesnek adott érték sem. = V. ö. Kovács «Pp. magy.» II. k., 705. 1., IV. jegyzeteit és Hiteljogi Dtár IX. 149., XI. 40., Térfi-féle gyűjt. XVII. 317., 387. sz. 3. /. A mozgóképszínháznál alkalmazott színész, aki semmiféle ipari vagy kereskedelmi jellegű tevékenységet nem fejt ki, hanem a szolgálati szerződéssel egyedül és kizárólag művészi erejét bocsátja a szolgálatadó vállalkozó rendelkezésére, nem iparossegéd, sem nem kereskedősegéd. — //. A mozgóképszínház-vállalat által a nála alkalmazott színész ellen, kötbér iránt, indított kereset a Pp. 1. §. 2. e)